G
G, kisded alakban g, tizenkettedik betü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában hetedik, neve: gé. A torokbetük közé tartozik, miért a vele szervrokon k és h betükkel nem ritkán fölcseréltetik, mint: gamó, kamó; gajmó, kajmó; gajdol, kajdász; galagyol, kalatyol; galiba, kaliba; gáncs, kancs; görbe, körb; gócz, kucz-ik; gacs-aly, kacs; gócza, kacsa; gondor, kondor; göndör, köndör; gonosz, konok; góró, kóró; góbé, kópé; gölődény, kölődör; gugora, kukora; gugorodik, kukorodik; gunyhó, kunyhó; guvat, kuvat; galuska, haluska; gernye, hernyó; gomolyka, homolka; gömböly, hömpöly; gór, hór-i. Némely nyelvészek a g és k betüket a j-vel együtt ínybetüknek tartják. Egyébiránt a g betü a k ellenében szelidnek neveztetik, a h pedig lágynak. Némi rokonságban áll a t és d hangokkal, amarra példa: ismét = ismég, sőt = sőg; emerre, hogy legrégibb nyelvemlékünkben de helyett ge van írva, s hogy a lágyult gy mind g helyett áll, pl. a hellen-latin angelus, Georgius, evangelium-ból lett magyaros kiejtéssel: angyal, György, evangyéliom, mind d helyett, pl. diamant = gyémánt; innen megjegyzésre méltó, – minthogy a magyar nyelvben gyakran fordúl elé – e következő szószármazati jegyzet: midőn a g (ég, og, ög) képzőjü gyakorlatos igékből úl, űl, képzőjü önható, és ít képzőjü átható igék alakulnak, a gyakorlatot jelentő g helyébe, az inkább általános jelentésű d lép, vagyis tulajdonképen a cselekvés meginditását vagy indulását (kezdését) jelentő -ít, -úl (és -űl) képzőkhöz alkalmazkodva, itt a d csak egyes cselekvényt jelent; pl. mozog, mozdúl, mozdít, (mozgúl, mozgít helyett); így forog, fordúl, fordít; buzog, buzdúl, buzdít; pěrěg, pěrdűl, pěrdít; zörög, zördűl, zördít. Mi belső jelentését illeti. 1) Ezen torokból szakadó hangutánzók vezérhangja: gab, gabos, gáborka (madárnevek), gág, gágog; gács, gácsér; gagy, gagyog; gaj, gajdol; gal, galagy, galagyol; gil, gili, gilicze; gócz, gócza; göcz, göczög; gögy, gögyög; göth, göthös; gún, gúnár; gör, görög; gur, gurul stb. 2) Általán valamely hajlottat, görbültet jelent több szóban, mint: gajmó, gárgya, giber, göbör, gém, gernye, görbe, gúzs stb. 3) Különösebben gömbölyü testeket jelentő számos gyökszók és származékok előhangja, kivált a zárt önhangzók (o, ö, u, ü) kiséretében, mint: gob, gol, gom, göb, göl, göm, gomb, gömb stb. 4) Mint képző, s különösebben igeképző, jelent együttességet, gyakorlatot. l. ~G, mint képző.
Némely tulajdon nevekben a régi irásmód szerént h-t is veszen maga mellé, mint Beregh, Ungh, Bodrogh, Balogh, Csillagh stb.
