GYÁSZ
GYÁSZ, fn. tt. gyász-t, tb. ~ok. Tájszokásilag jász, s eredetére nézve talán jaj-ász; ennél fogva jelentené azon siránkozást, jajgatást, melyet halott körül és miatt az illető rokonok tenni szoktak. Némelyek jász nemzeti névtől származtatják. Szélesebb ért. fájdalom, szomoruság rokonaink, kedveseink halála miatt. Mély gyászban lenni. Gyászt hozni a családra, hazára.
„Miattad zeng panaszt,
S örök bút énekem
Sötét felhőd alatt
Ez élet gyász nekem.”
S örök bút énekem
Sötét felhőd alatt
Ez élet gyász nekem.”
| Bajza. |
Átv. ért. külső jelek, öltözetek, szertartások, melyekkel kedveseink halála által okozott fájdalmunkat tanusítjuk, kitüntetjük. Gyászba borulni. Gyászba borítani a halottas teremet. Gyászba borúlt az egész ország kedves fejedelme halála miatt. Gyászt ölteni, viselni. Gyászban járni. Egész gyász. Fél gyász. Az én szivem fekete gyász. (Népd.). Török nyelven hasonló értelemmel jász, hellenben γοος.
Mint melléknév, 1) am. szomoruságot mutató, ábrázoló. Gyász alkotmány, gyász beszéd, gyász ének, gyász koporsó, gyász ruha, gyász tor stb. De mind ezek öszvetett szók gyanánt együvé is iratnak. 2) am. halottas; gyászterem, gyászpad. 3) halottat kisérő; gyásznépek.
