ÍGEKÖTŐ
ÍGEKÖTŐ v. IGEKÖTŐ, (íge-kötő) ösz. fn. Nyelvtani ért. oly igehatározó, mely az igével legszorosb öszveköttetésben áll, s a szórend különféle szabályai szerént majd az igével egyesűl, s vele öszvetett szót alkot, majd az igétől elszakasztva hol előtte, hol utána áll. Ilyenek: alá, át, által, be, bele, el, ellen, fel, ki, le, öszve, meg, vissza stb. pl. Alámehetsz akármikor v. alá akár mikor mehetsz, v. mehetsz akármikor alá. Általános szabály szerént az igekötők közvetlenül az igék előtt, s azokkal öszvekapcsolva csak akkor állanak, midőn a mondat sulya rajtok fekszik, pl. Péter megdicsérte Pált. S így egybekapcsoltan a szórendben akárhol is állhatnak: Megdicsérte Péter Pált, vagy: Péter Pált megdicsérte. Ellenben elmozdíttatnak, mihelyt az ige által más szót akarunk nyomosítani, pl. Péter Pált dicsérte meg (nem mást) v. Péter (nem más) dicsérte meg Pált. Ekkor a hangsuly az ígét megelőző szón feküvé, e kettő elválhatlan, de aztán a többi szó a sorban egyebütt is állhat, pl. az utóbbi mondatban: Pált Péter dicsérte meg.
