ÍJ
ÍJ v. IJ, v. ÍJJ, fn. tt. íj-at, tájdivatosan: ~et. A bécsi codexben j nélkül áll, és vékonyhangulag ragoztatik: íet, íedet. Gyökeleme a mozgást, rezgést, hajlást jelentő i, mely az Igyártó (= ijgyártó) családnévben ma is eredeti egyszerüségében él. Azonban részt vesz a gyökben a j is, mely könnyed mozgást, hajlékonyságot jelent. 1) A kézívnek felvonó húrja, mely a nyilat v. nyilvesszőt kilövelli. Meghúzni, megfeszíteni az íjat. Az íj ellövelli a nyilat. Íjat pengetni. Aki madarat akar fogni, nem pengeti íját. (Km.).
„Mert mikor az ijjnak enged egyik szarva,
Félrerug a másik, noha nem akarja.“
Félrerug a másik, noha nem akarja.“
| Buda halála (Arany J.). |
2) Jelenti az egész kézivet is. Innen: íjász, íjas, íjgyártó. Törökül jaï, hellénül ι−οξ, szanszkritul is-usz. V. ö. ÍV.
