KELL
KELL, KĚLL, (ked-l, mint palló am. padló, ülleni am. üd-leni, azaz ünnepelni; így hasonúl n-né a d v. gy az n előtt is, pl. eskünni = esküdni, alunni = aludni, vannak = vagynak, erdélyiesen: vadnak, a régiségben: panaszolkonni = panaszolkodni stb.). A Bécsi és Müncheni codexben váltakozva kell és kel. Tájdivatosan: köll. Gyökeleme a ked, kedv, kegy, kéj, kény szók ke gyökével ugyanaz, s értelmének minden változatai a ked v. kedély müködésére vonatkoznak. Így vonatkozik kedvre Pesti Gábor meséiben is ezen kitétel: „Kelle az várasi egér kedvének.“ Önható ige, m. kell-ětt, htn. kell-eni. 1) A kedélynek tetszik, kényére kedvére van. A mai felsőbb társalgási nyelvben ezen értelemmel némileg nyersnek látszik, s helyette rendesen tetszik használtatik; de az őszinte egyszerü nyelv fenntartja eredeti mivoltában. Mi kell édes fiam? Kell-e kalács, alma, szilva? Nekem nem kellesz, mert rosz vagy. A régieknél gyakran jön elé ezen értelemben. „Kellett volna Herodesnek (placuisset Herodi). Münch. cod. „Kell enneköm mind attü jóakarattok.“ És: „Ki mikoron hallotta volna, kelle ő neki.“ Nádor-cod. V. ö. KELLETIK.
„Izent nekem a mészáros,
Kell-e babám gyürű páros?
Nem kell nekem gyürű páros,
Maga sem kell a mészáros.“
Kell-e babám gyürű páros?
Nem kell nekem gyürű páros,
Maga sem kell a mészáros.“
| Népd. |
„Nem kell nekem sem cziprusi,
Sem a hires burgundi.“
Sem a hires burgundi.“
| Horvát E. |
„Nem kê (= kell) neköm sönki búja
Bár még az enyim se vóna.“
Bár még az enyim se vóna.“
| Székely tánczvers. (Keresztúr-fiszékből). |
Ezen kell igétől származnak: kellem, kellemes, kellet, kelletlen, kellemő, kellő, kellőség, melyekben általán a tetszésnek vagy a tetszést szülő kedves tulajdonságoknak eszméje foglaltatik. 2) Szükség van rá, vagyis az emberi kedély, akarat mint belső szükséget kielégíteni vágy. Itt már nem a puszta tetszés, hanem a vágy és akarat szolgál alapúl. Nekem pénzt kell szereznem. Szüleimet, rokonaimat, kedvesemet látnom kell. Csak az kellene még. Úgy kell neki, azaz örülök hogy ez történt vele, mert vágyam, kivánságom telt be általa. A háboruba vitéz emberek kellenek. Ti elpuhult gyávák nem kelletek. Mi komoly emberek nem kellünk a társaságban. Ezen kis munkához nem kell annyi ember. Hány rőf posztó kell egy köpönyegbe? „Nem kellő az egészeknek urvos“ (non est opus valentibus medico) Tatrosi cod.“ Ez értelemben már mint személytelen ige is használtatik. 3) Egyedül személytelen ige alakjában jelenti a kedélynek, vágynak, akaratnak elhatározottságát, átható kényszeritést, parancsolást. Ennek úgy kell lenni, azaz akarom, parancsolom, vagy akarják, parancsolják mások, vagy a körülmények, vagy a kötelesség, hogy úgy legyen. El kell mennem am. kénytelen vagyok menni. El kellett utaznom, am. kénytelen voltam elútazni. Ezt még ma be kell végezned, am. parancsolom, akarom, vagy parancsolja a kötelesség, kényszerüség, hogy bevégezd. „Mert méndenha kěl imádkozni – sonha meg nem kell fogyatkozni“ (quoniam opportet etc.). Tatrosi cod.
„Jaj hogy kê tőled megválnom,
Kedvömre termett virágom.“
Kedvömre termett virágom.“
| Székely népdal. (Kriza J.). |
„Istenem, teremtőm, mit kell tennem,
Te tőled, kedvesem, el kell mennem.“
Te tőled, kedvesem, el kell mennem.“
| Népd. (Erdélyi J. gyüjt.). |
Ezek szerént első értelemben a kell jelenti a kedélynek önkényes hajlamát, a másikban mint vágynak, kivánságnak, szükségnek megfelelő möködését, a harmadikban kényszerített külső erőnél fogva meghatározott állapotát. A 2-ik és 3-ik értelemben szükség, szükséges szókkal is fölcserélhető. Ilynemü fogalombeli összefüggés és viszony van a franczia faveur és il faut között. A csagataj nyelvben gülük, s törökül gerek, = kell (szükség), a finnben kelpaan am. kellek, kellő vagyok. Mind a törzsben, mind származékaiban: kellem, kellemes, kellet stb. nagy kiterjedésü, tájejtéssel a törzs önhangzója zárt ě sőt ö is: kěll, köll, kěllem, köllem.
