LÁBAD
LÁBAD, (láb-ad) önb. m. lábad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. 1) Mondják emberről, ki beteg ágyából ismét lábra kel, neki veszi magát, és felgyógyúl. Fellábad. Hála Istennek, hogy fellábadtam. Beteg volt az ördög, barát akart lenni, de hogy fellábadott, vissza tudott menni. (Dugonics). Mondják és irják két b-vel is, de erre nincs szükség. Gyöke az állati tagot jelentő láb, honnan ‘lábad’ mintegy ‘lábra kap.’ 2) Mondjuk szemekről, midőn kifakadnak belőlök a könyük. Könyvben lábadnak szemei am. úsznak. Ennek közvetlen gyöke a vizen, nedven úszást, mozgást jelentő láb, azaz láp. V. ö. LÁB, (3).
