LYÁNY
LYÁNY, fn. tt. lyány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kicsiny. Lyányka v. lyányocska. E szó az ország tájai szerént különféleképen módosúl. Az ly a le sajátlag éles ë-vel, lë szótagból módosulva ‘leány’ lett: lyány. Hol j-ezni szeretnek, ott még lágyabban jány, hol a lágyítás nem oly divatos, ott lány. Legtöbb helyen, kivált túl a Dunán, valamint az irói nyelvben is: leány. A népdalokban és más versezetekben a versmértékhez alkalmazkodik, pl.
„Mikor viszi a leány a vizet,
Akkor leli a szerelemhideg.”
Akkor leli a szerelemhideg.”
„Tudtam én azt, tudom is,
Hogy a leány mind hamis.”
Hogy a leány mind hamis.”
„Lágy a kenyér, pirítani nem lehet,
Kicsin a lány, férjhez kérik nem mehet.”
Kicsin a lány, férjhez kérik nem mehet.”
„De ahol a hű lány terem,
Azt a földet nem ismerem
Sehol sem.”
Azt a földet nem ismerem
Sehol sem.”
Így más költőinknél is:
„Mint a hadak útja, vegyesen csillaggal,
Szeli az ég boltját gyöngyhimü szalaggal:
Úgy lepi átlátszón a földet uszályok,
Közzüle ragyogván csillagszemű lyányok.”
Szeli az ég boltját gyöngyhimü szalaggal:
Úgy lepi átlátszón a földet uszályok,
Közzüle ragyogván csillagszemű lyányok.”
| Buda halála (Arany Jánostól). |
Jelentésére és elemzésére nézve l. LEÁNY.
