MAROK
MAROK, (mar-ok) v. MARÉK, (mar-ék) fn. tt. markot, harm. szr. ~a. kicsiny. marokcsa, markocska. 1) A szoros ért. vett kéznek azon öble, alsó v. belső része melyet a tenyér, és féligmeddig begörbített ujjak képeznek. Marokká alakítjuk kezünket, midőn vele fogni vagy bele szorítani akarunk, s ennélfogva mindig kell bizonyos üregnek lennie, mibe a megszorítandó tárgy beférjen. Ha ujjainkat oly szorosan begörbítjük, hogy köztök és a tenyér között semmi hézag nem marad, akkor a marokból ököl lesz, melylyel nem fogni vagy szorítani, hanem ütni, vagy döfni szoktunk. Valamit marokba fogni, marokkal szedni, marokban tartani. A gabonát marokkal vetni. Az aratóknál, egy marok búza, árpa, illetőleg nád, káka, melyet az arató egy nyalábban a földre fektet. – Markokban fekvő gabona, melyet még kévébe nem kötöztek. Innen öblös mérték gyanánt is használtatik. Egy marok liszt, ami egy marokba fér. Egy marok föld. Jobb egy marok szerencse, mint egy köböl ész. (Km.). Ez esetben nyi képzővel is párosúl: maroknyi. 2) Mint kisebbféle mérték neme jelent átv. ért. kicsit, keveset. Marok had, marok nép. Egy marok szénám sem termett. 3) Mennyiben a marokkal valamit fogni, tenni szoktunk, jelenti az erőnek alkalmazását, munkához való készülést ezen mondatokban: pöki a markát, azaz erős munkához készül, vagyis inkább csak hetvenkedik, magát hánytorgatja.
„Csak köpi az markát – de megássa árkát,
Ej-ej rizskásának mondja az tatárkát.“
Ej-ej rizskásának mondja az tatárkát.“
Ének a XVI. századból. (Thaly K. gyüjt.).
Markába szakadt a hazugság. (Km.). 4. Mérték, melylyel a lovak magasságát szokás mérni. Egy marok négy bécsi hüvelyket tesz, és így három marok egy láb. Tizenöt markos ló, mely körme aljától föl a marig tizenöt maroknyi, azaz öt lábnyi magas.
Mi e szó elemzését illeti, gyöke mar azon szók osztályába tartozik, melyekben az ar kört, görbeséget, kerek hajlást, körmozgást jelent, milyenek far, paripa, parittya, paracskó, varsa, ide tartozik burok, sőt a görbeségre vonatkozó forog is. A görög és latin nyelvekben is a markot jelentő szók fogalom és hangviszonyban látszanak állani a kerekdedséget és forgást jelentő szókkal. A görögben γυαλον (vola) és γυψ (vultur); továbbá a latin vola rokon a volvo, voltur (vultur) szókkal; valamint a latin vultus is (voltus) az emberi arcz kerekdedségére látszik vonatkozni. Különösen a magyar ,marok’ is fordulást jelent a tájdivatos ,maroklik’ szóban. Mindenek fölött figyelmet érdemel a hangokkan is egyező, bár elavult görög MAPH, mely kezet jelent, s viszonyban áll a μαρπτω igével, mely am. megfogom, körülfogom stb. s még inkább a perzsa marads = marok (Beregszászi).
