NYEL, (2)
NYEL, (2), v. NYÉL, fn. tt. nyel-et, tb. nyel-ek, Röviden hangzik rendszerént az önhangzón kezdődő személyragok és képzők előtt is: nyelem, nyeled, nyele stb. nyeles, nyeletlen, nyellik, nyelü. 1) Eszközök, szerszámok többé vagy kevésbé kinyuló része, melynél fogva azokat meg lehet markolni, kézbe venni. Kasza, kapa, villa, lapát, kés nyele. Fejsze, bárd, szekercze, balta nyele. Serpenyő nyele. Valamit nyelénél fogni. Minden fejszének akad nyele. (Km.). A seprűt nyélbe ütni. Szerencséjét nyélbe ütni, azaz megalapítni. Nyélbe ütni v. sütni valamit am. a maga helyére alkalmazni, vagy használhatóvá tenni, czélszerüen eligazítani. Majd nyelbe ütöm én azt v. csinálok én abba nyelet am. rendbe hozom én azt, módját találom én annak, ami különben hasznavehetetlen volna. 2) Növénytanban, azon száracska, melyen a levél áll, t. i. a növény szárából vagy ágáról növő nyujtvány, melynek a vége a levél lapjába benyulván, ott gerinczczé alakúl, s a melyen a levél lapja áll (petiolus); ilyen nyele van pl. a viola levelének. 3) Néhutt nyélnek mondják bizonyos termények egyes szárait, pl. egy nyél kukoricza, egy nyél szőlő. 4) Vadászok nyelvén így hívják a farkas farkát. (Bérczy K.).
Minthogy a nyel oly részt jelent, mely valamely testből mintegy kinőtt, kinyúlik, mely annak mintegy folytatását jelenti: innen legvalószinübb, hogy alapfogalom benne a növés, kinövés, s gyöke nye rokon a nő, lágyítva nyő igével; sőt egészben azonosnak tekintethetik nyúl igével is. Mellékértelem benne a fogaték, honnan van nyaláb, azaz nyeléb, amit kézbe lehet fogni. V. ö. NYALÁB.
