NYUJT
NYUJT, v. NYÚJT, (nyu-lt) áth. m. nyujt-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. 1) Valamely többé vagy kevesbbé szilárd, de szivos, és rugalmas testet meghúz, vagy szétnyom, vagy kifeszít, s ez által terjedelmét nagyobbá, nevezetesen hoszszabbá, vagy szélesebbé teszi. Húzás által megnyujtani a húrokat, a bőrt, az öszvezsugorodott vásznat. Nyomva, nyomkodva megnyujtani a tésztát, a viaszt. Fogóval megnyújtani a drótot. Pőrölylyel nyujtani a tüzes vasat. A nyakat, a karokat, a nyelvet, a lábakat az illető inak megfeszítése által kinyujtani. Innen alkalmazott ért. am. kinyujtott kézzel valamit adni, általadni. Pénzt, alamizsnát nyújtani a szegénynek. Bort, ételt nyujtani a vendégnek. Az ablakon kinyujtani, benyujtani, magasra felnyujtani, fölülről lenyujtani valamit. Tréfás gúnynyal, megnyujtani valakit am. a deresre fektetni, vagy tetőtől talpig megpuhogatni. 2) Átv. valamit továbbra halaszt, vontat, tehát mintegy megnyujtja, meghúzza az időt. Nyujtja a pört. A határidőt ismét néhány nappal megnyujtani. 3) Hangejtésre és beszédre vonatkozva am. a hangokat, és szókat vontatva ejti; a beszédet hosszítja. A hosszu hangzókat meg kell nyújtani. A tiszamellékiek jobban nyujtanak némely szókat, mint a dunavidékiek. Igen nyujtva (hosszasan) beszélett. Ha szónokol, órákig nyujtja a beszédet.
A régieknél, igen gyakran nyojt, mint a fujt maiglan is fojt. Gyöke az elvont nyu, vagy nyo, keményen nu, vagy no, melyből egyfelül átható nyuít (= nyu-ít v. nyo-ít), másfelül önh. nyúl (= nyu-úl v. nyo-úl) és k. nyúlik származtak. E két ige oly viszonyban áll mind elemzésileg, mind értelmileg egymáshoz, mint: gyújt gyúl; fújt fúl; fűt fül; hűt hűl; süt sűl; döjt dől; továbbá: tanít tanúl; lódít lódúl; szűkít szűkűl, stb.; ik középigés képzővel: fejt fejlik; rejt rejlik; nyit nyilik; bujt bujik. Ide tartoznak, melyeknek megfelelő önhatóik nincsenek, de valószinüleg voltak, ú. m, ajt, szít, tát, olt, ölt, sejt. Mindezekben egyfelől a t képző jelent olyanná tevést; az l pedig olyanná levést, milyen az illető gyök: tehát a nyujt is am. nyu-vá v. nyo-vá tesz valamit. Alapfogalom benne azon távolodás, midőn valamely testnek tömegesített részei bizonyos erőszak következtében előbbi helyzetpontjaikat oda hagyják, s mintegy tovább mennek, mozdulnak. Ennél fogva a nyu, v. nyo gyökkel legközelebb rokon a nyom, s alapértelemben egy azon indulatszó: no! mely által valakit tovább menésre, haladásra izgatunk, nógatunk, mi szerént nyojt am. no-it. Így lett a haj! indulatszóból hajt, pl. ökröket hajt, azaz: haj haj! szóval tovább menni sürget, melytől különbözik a görbítést jelentő hajt, minthogy ennek gyöke a gaj és kaj görbére vonatkozó gyökökkel azonos. Így lett a su hangból su-it, sujt. – A nyujt és nyúlik igékkel alapfogalomban egyezik nyúz; továbbá; az állatok haskérgét jelentő nyúl, és a nyúl állat neve is, melyeket láss saját rovataik alatt.
A magyarnak e szót illető észjárásához hasonlót más nyelvekben is feltalálunk, pl. a latinoknál a tendo am. nyujtok; és valahová megyek, távozom.
