~O
~O, középképző, vagy közbeszúrt segédhangzó, a) oly személyragos főnevek többesszámu második személyében, melyek többesszámban ok ragot vesznek fel, pl. folt, folt-ok, folt-o-tok (folt-tok helyett); gond, gond-ok, gond-o-tok (gond-tok helyett); hant, hant-ok, hant-o-tok (= hant-tok); ok, ok-ok, ok-o-tok (ok-tok); húr, húr-ok, húr-o-tok (húr-tok). Ezen szabályt követik az ak, ek, ěk, ők többesragu nevek, az illető hangzóikra nézve, pl. ház, ház-ak, ház-a-tok; kép, kép-ek, kép-e-těk; szěm, szěm-ěk, szěm-ě-těk; kert, kert-ěk, kert-ě-tek; ököl, ökl-ök, ökl-ö-tök; csűr, csűrök, csűr-ö-tök. b) Oly jelenidőbeli igék többesszámu második személyében, melynek törzse két mássalhangzóval végződik, mint: áld, áld-o-tok, (áld-tok); olt, olt-o-tok, (olt-tok); irt, irt-o-tok, (irt-tok); szalaszt, szalaszt-o-tok, (szalaszt-tok); fogyaszt, fogyaszt-o-tok, (fogyaszt-tok). Ezen o-nak a vékonyhangu igékben ě vagy ő felel meg, pl. rejt, rejt-ě-těk; kezd, kezd-ě-těk; dönt, dönt-ö-tök; küzd, küzd-ö-tök; ereszt, ereszt-ě-těk; füröszt, füröszt-ö-tök. c) Néha mány vány névképzők előtt, pl. tart-o-mány, hagy-o-mány, tud-o mány, ing-o-vány, irt-o vány: de a vékony hanguakban mindenkor nyilt e: süt-e-mény, küld-e-mény, lel-e-mény, vél-e-mény, tel-e-vény, jöv-e-vény stb.
