ODA
ODA, (o-da v. o-d-a) helyh. fokozva: odább, tájdivatosan: odébb. 1) E kérdésre, hova? am. ama távol v. távolabb helyre; ellentéte, ide, eme közel v. közelebb helyre. Oda ülj, ne ide. Menj oda, a hova küldenek. Nem oda vág, a hova néz. Ide is, oda is. Se ide, se oda. Ide tekints, ne oda. Oda nyujt, oda ad, oda vet valamit. Véletlenül odavetődni valahova. Viszonyul a hova? kérdésre megfelelő helyhatárzókkal. Oda be, oda ki, oda föl, oda le v. alá, Oda be a várba, oda ki v. kü a mezőre, oda fel a hegyre, oda le v. alá a völgybe. Különös jelentése van tájdivatosan a tulajdonító ragu személyes névmással, oda neki, azaz Isten neki, legyen úgy, nem bánom, hagyján. Oda elé, oda hátra, oda vissza, oda távol. Oda való. Én is oda való vagyok, ahol az a csillag ragyog. (Népd.). 2) Ezen kérdésre hol? használtatik néha ott helyett. Oda alá (ott alatt) a pusztán, szilva terem a fűzfán. (Népd.). Oda által (ott túl) lakik. Oda benn van. Kicsoda az oda elül? Oda hagyta a várost. Oda haza am. ott honn: Oda kün, ott kün. Oda fenn a hegyen, ott fenn. Oda lenn, v. alatt a hajó fenekén, ott lenn. Nem oda Buda, (Km.). „Mind elyen (ilyen) hithván nesthek vannak oda“ (= ottan). Levél 1557-ből (Szalay Ágoston 400 m. l.). 3) Végképen megszünő állapotra vonatkozik ezen mondatokban: oda vagyunk falustul, végünk van, elvesztünk; minden jószága oda lett, elveszett; két fia oda veszett a háborúban, végképen oda maradt. L. ODA VAN. E kérdésre, meddig? fölveszi a határvető ig ragot, odaig, nyujtva odáig, ellentéte volna: ideig, v. idéig, azonban a bevett szokás szerént: idáig. Innen odáig, onnan ideig, v. idág. Azon i képzővel is egyesül, mely a való szónak felel meg, pl. odai emberektől tudom, azaz: oda valóktól.
Törökül: onda, v. anda, v. ande, melyekben az on, vagy an az o, vagy ol (= ő, az) módosulata; da, v. de pedig helyrag, mely mind helyben maradást, mind helyből más helybe mozdulást, vagy mozgást jelent. A magyar oda szóban három külön fogalom rejlik, ú. m. a távolság, melyet az o, a helyiséget, melyet a d fejez ki, és a távol helyre mutatást, melynek a mutató a felel meg. Ellentéte, mint közelre mutató szó: ide, melyben i az o-nak, s e az a-nak ellentéteként szerepel. Hogy a d nyelvünkben általán helyképző is, azt helyneveink igen nagy csoportozata bizonyítja, miről l. ~D, képző. V. ö. O, távolra mutató. ,Ide’ pedig a törökben: bunde, vagy sunde. (Bu, vagy su vagy sol, néha, isbu, a törökben am. ez, emez).
