OLVAS
OLVAS, (ol-v-as) áth. m. olvas-tam, ~tál, ~ott, par. ~s. 1) Valamely gyűmennyiségnek részeit egyenként számba veszi, mi rendesen úgy történik, hogy a részek külön-külön egymás után elmozdíttatnak, vagy legalább gondolatban elválasztatnak, pl. aki pénzt olvas, a pénzdarabokat egyenként elválasztja, vagy szemügyre veszi; aki juhait olvassa, minden egyes juhra különös tekintetet vet; aki az utcza házait olvassa, minden házat külön vesz. Az asztalon heverő pénzt beolvasni az erszénybe. A lefizetett száz forinthoz még tizenöt krajczárt hozzáolvasni. Az erszényből ötven aranyat kiolvasni. Megolvasni a nyájat, hogy darabszáma tudva legyen. A napi bevételt öszveolvasni. Az adósságot utolsó krajczárig leolvasni. A pénz olvasva, a dió verve jó. (Km.). Minthogy olvasás által a gyüsokaságot alkotó részek számát határozzuk meg; innen máskép: számlál. Olyan, mintha tizet sem tudna olvasni, azaz: számlálni. (Km.). 2) A fogalmak és gondolatok látható jegyeit, t. i. az irást, nyomtatást, szemeivel és elméjével felfogja, és vagy hangosan kiejti, vagy gondolatban kíséri. Fenhangon olvasni; érthetőleg, lassan, hebegve, sietve olvasni. Görögül, németül, tótul helyesen, tisztán, hibátlanul olvasni. Nyomatékkal, szépen olvasni. Könyvet, levelet, emlékiratokat olvasni. Valamely művet elejétől végéig elolvasni. A költő felolvassa költeményeit. Futtában általolvasni a hirlapokat. Holmi babonás működésekre vonatkozva, am. irásból, vagy emlékezetből mondott szavak által akar valamit eszközölni. A disznókból kiolvasni a férgeket, a házból a patkányokat. A garabonczás diákról azt tartják, hogy a sárkányt kiolvassa, vagyis, odujából eléjönni kényszeríti.
Minthogy az olvasásnak okszerü czélja a tudomás, innen, ha mondjuk valakiről, hogy sokat olvasott, am. sokat tud, keveset olvasott, keveset tud; felolvasni a törvényeket, új rendeleteket, am. köztudomásra juttatni. Átv. ért. bizonyos jelekből valakinek kedélyi, lelki állapotát, erkölcsi jellemét megisméri. Arczán örömet, megelégedést olvasni. Szeméből kiolvashatni, hogy hamis ember. Gúnyos mosolyából azt olvasom, hogy a szónoklat nem tetszik neki.
„Nézz rózsám a szemembe,
Mit olvasol (olvassz) belőle?“
Mit olvasol (olvassz) belőle?“
(Népd.).
„Olvasd e halavány orcza vonásain,
Olvasd e szomorú béapadott szemen,
Mint szenvedt nyomorú életem ekkorig.“
Olvasd e szomorú béapadott szemen,
Mint szenvedt nyomorú életem ekkorig.“
Berzsenyi.
Ezen igét mind a két pont alatti jelentésénél fogva azon szók osztályába sorozhatjuk, melyek az illető részeknek egymástól távolodását, távolítását jelentő ol gyökből származnak, milyenek: old, oldoz, olu, olvad, olvadék, olvaszt, t. i. szám szerént olvasni valamit, am. gyűrészeit egyenként elválasztani egymástól; irásjegyeket olvasni pedig am. az általok jelentett hangokat, illetőleg szókat egymás után elszámlálni, elmondani, vagy elgondolni. Ezen észjárást, és eszmerokonságot követi a latin lego, melynek egyik értelme, valamit szedni, leszedni, egymás után leszakasztani, pl. poma, pyra legere; másik jelentése, irásjegyeket elmondani szóval, vagy gondolatban; továbbá a németben hasonló jelentésekkel használtatik a lesen, melyhez Adelung szerént is igen rokon a lösen, melynek gyöke los, megvan a fordított latin solvo- és a magyar old-ban. Különben az olvas a mi magyar igéink között talán egyetlen azon tekintetben, hogy v utóhangu törzsből nyilt as es képzőjü átható igénk aligha van több, hanem léteznek ad ed képzővel alakult önhatók, mint: hamv hamvad, olv olvad, sorv sorvad, posv posvad, senye senyved, szenv szenved, herv hervad, továbbá: melyekben az eredeti v átalakult rokon b, v. p hangokká, mint a görbed, terped, horpad, lappad igékben az eredeti görved, terved, horvad, lapvad helyett. Egyébiránt, ha tekintetbe veszszük, hogy az olvas ige alapértelménél fogva tartós, folytonos, gyakorlatos cselekvést jelent; e szerént rokon képzésüek vele ez ily átható gyakorlatos igék: tapos, kapos, keres, faldos, faldoz, pökdös, pökdöz stb.
