ŐRJÖNG
ŐRJÖNG, (őr-j-öng) gyak. önh. Folytonosan, vagy gyakran őrjülő állapotban szenved; megbolondultában dühöng. Gyöke azon őr, melyből őrül, őrültség, előtéttel dőrűl, dőre, származnak. Ehhez a j kihangzáskép járult, mint a terj, gerj, marj, orj stb. szókhoz. Az n közbevetett hang, mint a kereng, bolyong, csapong, zajong stb. igékben. V. ö. ŐRJŰL.
