POSZÁTA, (1)
POSZÁTA, (1), (posz-a-ta) mn. tt. poszátá-t. Túl a Dunán mondják gyermekekről, s némely állatokról, melyek betegesek, növésökben elmaradnak, hitvány, nyomorék. Szabó Dávidnál is előjönnek poszáta gyermek; poszáta malacz; poszáta madár (nyomorék madár, melynek fiait más neveli föl). Néhutt máskép: poszta, poszka.
Valószinü, hogy e szónak törzsöke az elavult poszad ige, melynek részesülője: poszadó, hangváltozattal poszada, s ebből lett poszáta. Gyöke posz nem hangutánzó; miről l. POSZÁTLIK.
