SZITTYÓ
SZITTYÓ, fn. tt. szittyót. Növénynem a hathímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje hat levelű, állandó, néha belül szines; bokrétája nincs, bibéje három, tokja egy vagy három rekeszű, három nyilásu. Juncus. Fajait Diószegi és Fazekas két alnemre osztja u. m. leveles és leveletlen száruakra. Gyarmathi Sámuelnél: szittya. Némely fajait, kül hasonlat miatt a népnyelv káká-nak is nevezi, de a káka növénytanilag más nemü t. i. három hímes és egyanyás növény (scirpus.). A szittyó, mint juncus, németül Binse, melyről Adelung úgy vélekedik, hogy gyökre nézve a binden (kötni) igével egy eredetű, minthogy szára kötésre, fonásra alkalmas, mely értelmezéssel egyezik a latin juncus és jungo, továbbá a hellen σχοινος, mely szittyót is, kötelet is jelent. Ennélfogva valószinűnek látszik, hogy a magyar szittyó rokon eredetű a szíj szóval, mennyiben szíj gyanánt öszve lehet fonni, fűzni, s oly alaki és képzési viszonyban állanak egymással, mint a faj és fattyu (faj-tyú), a hav és hattyú (hav-tyú) azaz hófehér vizi madár; így szittyó am. szíj-tyú. Rokon eredetüeknek látszanak a galandot jelentő szatying, a szittyóból kákából kötött szatyor, és a szalagforma pikkelyü szattyú. Egyébiránt Gyarmathi Sámuel szerént egyezik vele a cseh szitho, szittyo, vend szite, Dankovszky szerént az illyr szitya.
