~T, (4)
~T, (4), mint névképző magában csak rítkán fordúl elé, pl. boj-t (boly-t), cson-t (= csom-t), roj-t, ros-t, kert-t stb. hanem dús gazdagságban önhangzóval párosúlva s igéneveket alkotva jelenik meg; pl. mond-at, gondol-at, akar-at, pillan-at v. pillant-at, áldoz-at, keres-et, öltöz-et, élet, tekint-et, emlékez-et stb. stb. néha tompább önhangzóval is: állap-ot, nyug-ot. Ezen igeneveknél némi ellentétben áll az ás és igenévképzővel mint mond-ás, gondol-ás, akar-ás, pillant-ás, áldoz-ás, keres-és, élés, öltöz-és, tekin-t-és, emlékez-és, állap-ás (állap-ik igétől), nyug-ás (v. nyug-v-ás) stb. T. i. az ás és névképzővel alkotott igenévben a cselekvés v. működés (illetőleg szenvedés) folyamatban levőnek, és ami fődolog, a működő alanynyal együtt gondoltatik; az at et (ot) névképzővel alkotott igenévben pedig az mint már inkább a cselekvés eredménye befejezettnek és az alanytól elvontnak, önmagában álló tárgynak tekintetik. Ezekben a régiek szabatosabbak valának, pl. fogyatkoz-at, bővölköd-et és száz meg száz szóban. Ellenben a mai divat szerént számos oly szó fordúl elé a köz életben, melyek a föntebbi elv ellenére már általános szokásba jöttek, pl. toj-ás, rak-ás, kel-és, gyű-lés, ül-és stb. melyeket ki nem küszöbölhetünk. – Fordúl még elé némely neveknél a köz beszédben bizonyos t végezet, mely nem anynyira képző mint csak toldalékhang, mint rubin-t, esperes-t stb., melyek idegen szók, de eléjön tiszta magyar szóban is, pl. válasz-t, (,válasz’ helyett), melynek ilyenkor tárgyesete: választ-ot. Ezeket irói nyelvben kerülni kell.
