TÁGÍT
TÁGÍT, (ta-ag-ít) áth. és önh. m. tágít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Bizonyos térnek széleit, korlátait, határvonalait egymástól távolabbra viszi, s az által a köztök levő helyiséget nagyobbítja, másképen: bővít, illetőleg: szélesít. 2) Ami feszesen, szorosan állott, megereszti, kinyújtja. Megtágítani az övet, hevedert. Kitágítani a csizmát. 3) Átv. ért. s önhatólag: erkölcsi korlátozásban, szigorban, fenyítékben alábbhagy, vagy némi szoros állapoton segít, bizonyos terhet kevesbít, enged. Erősen veszi a dolgot, s nem akar tágítani. A kiadott parancson tágítani. Tágítani a rabok sorsán. Ez előbbi bajunkon, terheinken sokat tágított. Nem tágítani a dolgon. Gondjaim tágítanak. (Szabó Dávid).
„A bölcsön tudomány, erő
Nem tágít a hadak hírkereső fián.“
Nem tágít a hadak hírkereső fián.“
| Vörösmarty. |
