TÁJ
TÁJ, (tá-j) fn. tt. táj-t v. ~at, tb. ~ak, harm. szr. ~a. Bizonyos középpont körül némi távolságban elterjedő, vagy fekvő helyiség, térség, szomszédság, környék. A háznak táját fákkal beültetni. Falu, erdő tája. A Duna, Tisza, Balaton tája. Szivnek, szemnek táján fájdalmat érezni. Továbbá, egy külön vett vidék, térség, földrész, melyet mintegy öszvefüggő egészet tekintünk. Erdős, hegyes, völgyes, homokos, sík táj. Kies, szép, regényes táj. Más tájra huzódott az ellenség. Magyarország minden táját beutazni. E tájon nincs mása. Midőn időre vonatkozik, jelent bizonyos ponthoz mért időszakot, s am. azon idő körül. Reggeltájban, déltájban, éjféltájban, hajnaltájban, akkortájban, aratás-, szürettájban, egy óratájban. Mi időtájban esett v. történt? Tavasz táján jött.
E szónak gyöke ta v. tá, mely bizonyos ponttól távolodást jelent, a j toldalékul járult hozzá, mint a fej, száj, báj, éj szókhoz, a régies fe, szá, bá, é helyett; ilyenek továbbá, paréj, taréj, karéj, ganéj s némely mások. Mi szerint a táj nem egyéb, mint bizonyos távolságig terjedő helyiség, térség. Egyébiránt Vámbéry szerént csagataj, különösebben azerbaidsan nyelven tai v. taj am. vidék, rész, és jakut nyelven doidu am. táj; Budenz J. szerént pedig a lapp taiv, taiva am. hely, táj. V. a. TA.
