UTÓD
UTÓD, (ut-ó-d) fn. tt. utód-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) A nemzetiségi leszármazásban minden ivadék, mennyiben bizonyos ősöktől vette eredetét. 2) Szélesb ért. a későbbi korban élő emberek utódjai azoknak, kik előbb éltek.
„És szelleme a sír körül marad,
Tettekre intve az utódokat“
Tettekre intve az utódokat“
| Szász K. (B. Eötvös J. emlékezete). |
Ellentéte: előd. 3) A ki bizonyos állapotban, hivatalban következik valaki után. Tanárságban, papságban, birói hivatalban utóda lenni valakinek. Gróf Eszterházy M. nádor 1634-iki egyik levelében utánna való. „Megh levén egyéb aránt is parancsolva, mind Lengyel Boldizsár uramnak magának s mind utánna valóinak, hogy jó disciplinában tartsák az
mely vitézlő népet fogadnak.“ Magyar Történelmi Tár VIII. k. 98. 1.) Ellentéte itt is előd.
Képeztetésre hasonlók hozzá: apród, előd, sőt ezek is: másod, harmad, negyed stb.
