UTÓSÓ
UTÓSÓ, v. UTÓLSÓ, (ut-ó-só v. utól-eső) mn. tt. utósó-t. Fokozva: legutósó, leges legutósó. Szoros ért. valamely sornak végén levő, sort bezáró; aki vagy ami után több nem következik. Vonatkozik térbeli vonalra és időhuzamra. Utósó ház az utczában. Érdemsorozat szerint utósó diák. Utósó napot tölteni valahol. Utósó itélet. Utósó kenet. Egyezik vele: végső. Szélesb ért. midön többek sormenete többekével hasonlíttatik öszve, többekről is mondható, kik tömegesen mások után következnek. A körmenetben a férfiak elsők, a nők utósók. Ti mindenütt utósók vagytok. Aki ezek között leghátrább van, az legutósó, v. nyomatosan szólva leges legutósó.
