VONÓ
VONÓ, (von-ó) mn. és fn. tt. vonó-t. 1) Átalán, aki vagy ami von valamit, vagy vonásra van rendelve. Vonó erő, ellentéte: taszító. Húzóvonó tiszt, aki az alattvalókat kínozza fosztogatja, zsarolja. Vonó marha, vonó barom. „Nincsen vonyó barmom“. Levél 1554-ből. (Szalay Ág. 400 m. 1. 138. 1.). Húzóvonó szegény ember, barom módjára dolgozó. 2) Mondjuk némely eszközökről, melyeket vonva szokás használni, vagy melyekkel valamit vonnak, s akkor a viszonynévvel öszvetett szót alkot, Vonóháló, melyet kötélen vonnak, különböztetésül másnemű, p. meregető hálótól. Vonókés. Vonókötél stb. Továbbá: fogvonó, szénavonó, fölvonóhíd, ~kapu stb. 3) Nyiretyű, vagyis eszköz, melylyel a hegedűnemű hangszereket hangoztatják. l. NYIRETYŰ.
