Z
Z, kisded alakban z, harminczkilenczedik bötü a magyar ábéczerendben, s a mássalhangzók sorában huszonnegyedik; kiejtve: zé. A nyelvhegyi, vagyis, fogbötűk osztályába tartozik, s lágyabb hangzatu mint legközelebbi szervrokona sz. Mint sziszegő, némely természetutánzók jellemhangja, nevezetesen ezekben: zaj, zajdúl, zajog, zajgat, zajlik, zajos; zakat, zakatol; zenebona, zenezuna, zeng, zendít, zendűl; ziv, zivar, zivatar; zihál; ziz, zizeg; zok, zokog; zöcs, zöcsköl; zöp, zöpög; zör, zörög, zördít, zördül, zörren; zuh, zuhan, zuhog, zúdít, zúdúl, zúg, zúgó; supp, zuppan; zúr, zűr, zűrzavar, zurbol. Tájszokás szerént, kivált túl a Dunán, némely szók elején elhagyják, mint: acskó = zacskó, álog = zálog, ászló = zászló, ubony = zubony. Ellenben a záp szóban, midőn romlottat, büzhödtet jelent, előtét, mely eredetileg áp, honnan áporodik, melynek ellentéte úgy látszik az ép gyöktől eredő éperedik.
Szervrokonaival gyakran fölcserélődik, nevezetesen a) sz hanggal, mint: zamat, szamat; zománcz, szománcz; zug, szug; zöpög, szöpög; zilál, szitál; zarándok, szarándok; zádokfa szádokfa; csúz, csúsz; csőz, csősz; váz, vász; csimaz, csimasz; retez, retesz; kelevéz, kelevész; kotoráz, kotorász; hadonáz, hadonász; totoláz, totolász; vonz, vonsz; kivált mint középképző, kemény mássalhangzók előtt, p. porozkál, poroszkál; (rezged) reszket, (vizged) viszket; kapozkodik, kapaszkodik; küzködik, küszködik; azt aszt; b) cz-vel, mint: mozzan, moczczan; vonzol, vonczol; evezkél,. eviczkél; és t-z, d-z összehuzásából: bonczol (bontozol); dönczöl (elöntözöl); hurczol (hordozol; c) d-vel: csizmazia, csizmadia; bűz, büd; az névmutató régiesen: ad, csizma székelyesen: csidma; továbbá mint közép-igeképző gondolkozik, gondolkodik, szánakozik, szánakodik; csodálkozik, csodálkodik; d) h-val: zabakol, habakol; zavar palóczosan: zabar, habar; zuppan, huppan stb. Többször a d-t előtétül, vagy nyomatékul szereti fölvenni, mint: fiazik, fiadzik; kölykezik kölykedzik; borjazik; borjadzik; csikózik, csikódzik; vemhezik, vemhedzik, csirázik, csirádzik; gyökerezik, gyökeredzik; sarjazik, sarjadzik; bimbózik, bimbódzik; galyazik, galyadzik; mohozik, mohodzik; pölyhözik, pölyhödzik; takarózik, takaródzik; nyujtózik, nyujtódzik stb.; e) ritkábban t-vel, p. rezzen, retten; zömöcsköl, tömöcsköl (v. d-vel dömöcsköl); zömök, tönkesz, (dömbicz). Némely nevekben az s képzőnek felel meg, milyenek: igaz, száraz, nehez, üdvöz, lemez, doboz; hasonlóan némely d középképzőjü igékben az s mássalhangzóval azonos, pl. kapdoz, kapdos; fogdoz, fogdos: faldoz, faldos; mardoz, mardos öldöz, öldös; köpdöz, köpdös; röpdöz, röpdös stb. A gyök- vagy törzsige végén a parancsoló módnak úgy a mutatómód jelenidejében a tárgyalási igeragozásnak j~ hangját magával azonosítja, mint: húz-z, űz-z, fűz-z, oldoz-z, hordoz-z, húz-z-a, űz-z-e stb.; l. ~Z, (1) igerag.
