ZABOLA, (1)
ZABOLA, (1) fn. tt. zabolát. A kantárnak lényeges alkatrésze, vagyis azon vas, mely a kantárral fölszerelt lónak szájában keresztül fekszik, s az úgy nevezett kantár- vagy gyeplüszíj által, amint a lovagnak, vagy kocsisnak tetszik, majd feszesen majd tágan tartható. Néha rövidítve: zabla. Kereszt, v. feszitőzabola, mely egy darab egyenes vagy görbe vasrudacskából áll. Csikózabla, mely az előbbinél valamivel kisebb és vagy lánczforma, vagy csuklóban hajló két darabból van öszveállítva, s a feszítőzabla fölött van helye. Midőn a ló szájába csak feszitőzablát tesznek, akkor ezt czígányzablá-nak nevezik. A zabolát feszesen tartani, megrántani, megereszteni. Zabolából itatni, azaz, itatáskor ki nem venni azt a ló szájából. A ki lator (lopott) paripán ül, zabolából itat. (km.) Zabola, fék, ostor, délczeg lovat megtör, (km.) átv. szigorú fegyelemkorlátozott állapot, mely a kicsapongás ellen akadályt vet. Zabolán tartani a pajkos ifjakat.
Midőn tulajd. ért. vétetik, mind zabola, mind zabla egyaránt használható; de zabla csak tulajdon értelemben divatozik származékaival együtt, mondhatjuk; lovat zabolázni v. zablázni, zabolás v. zablás paripa; de nem igen szokták mondatni: embert zablázni, zablátlan ifju, a pajkos fiút zablán tartani stb.
Valószinüleg a tót zubadlo-ból kölcsönzött szó, mely fogazót v. fogak közé valót jelent; régi magyarosan: ajvas, szájvas, ajazó v. ajadzó.
