ZSOLOZSMA
ZSOLOZSMA, fn. tt. zsolozsmát. Régies szó. Máskép: solosma, solozsma, szolosma, szolozsma. hourek és Dankovszky szerént eléjön a szláv nyelvben is, de se Mikloschich se Jancsovics nem emliti, Jancsovicsnál csak mint magyar szó van meg, ,ária’ értelmezéssel. Mint ,solosma’ szónál megérintettük, eredetije a hellen-latin celeusma (xλευσμα = Zuruf, Ermunterung, Geheisz, Befehl, Gebot. Rost szótára) Páriz-Pápainál: felkiáltás, üvöltéssel valamire kiáltás, inditás. Fabri Thesaurusában pedig a következő foglaltatik: „Celeusma, clamor nautarum, quo se hortabantur facientes opus ad remos, Schiffgeschrei... 2) (másodszor) Christianis pro celeusmate hymni et psalmi fuerunt, quos saepe repetitie vocibus Halleluja et Amen canere solebant.“ A magyarban is leginkább ez utóbbi értelemben fordul elé, mint szent ének. „E nömös doktor nagy sok könyveket szerze, és miséket, szolozsmákat, melyek az ő egyházába mind ez ideig olvastatnak.“ Debreczeni Legendásk. 20. 1.
„De nem használ miseszolgáltatásunk
Utálatos sok zsolozsmatartásunk.“
Utálatos sok zsolozsmatartásunk.“
| Feddő Ének a XVI. századból. (Thaly K. gyüjteménye). |
l. még SOLOSMA.
