Achája

Full text search

Achája (régen Aigialos), a régi Peloponnézus északi partján fekvó kis tartomány, délről Arkádia, délnyugatról Elisz határolja. A kis országnak csak nyugati részén van egy kis parti lapálya (Dyme város vidéke), többi részét teljesen hegyek fedik még pedig reszint az északarkádiai parti hegylánc északi előhegyei, részint a Panachaikon (Voidia), mely körülbelül az ország közepén 1927 m. magasra emelkedik és lejtői legyezőszerüleg É. felé egészen a tengerig terjednek. A hegylejtőkről számos, de többnyire csak az esős időben vizet adó patak rohan alá, melyek torkolatuknál többnyire kis deltát képeznek. E záporpatakok közül a legnevezetesebbek a Selinus (most Vosztitsa folyó) Pieros (Kamenica), Erarisos (Kalavrita folyó), Krathis (Akrata) stb. Az ó-korban a hegység nagyon sürü (most igen gyér) erdővel volt fedve s hemzsegett benne a vadak minden neme, a lejtők alját és a keskeny partszélt gabonaföldek és szőllők fedték. Az őslakosság jóniaiakból állott, kik azonban később az ide nyomuló achájok elől kénytelenek voltak kiszorulni. Az előbbiek által alapított 12 város képezte kis köztársaságuk szövetségét (l. Achájok). A rómaiak idejében A. alatt tágabb értelemben egész Görögországot értették, Tesszália kivételével. A mai görög királyságban A. Elisz tartomány nagyobb részével egy nomoszt képez, melynek területe 5075 km2 (1889) 210713 lakossal, négy eparchiára oszlik. Fővárosa Patrae, hol a tengeri kereskedés központosul; A. többi helyei most jelentéktelenek.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi