Achenwall

Full text search

Achenwall Gottfried, államtudós és statisztikus, szül. Elbingben 1719 okt. 20., megh. (Göttingában 1772 máj. 1. Margburgban magántanár volt, majd Göttingába ment, hol előbb a filozofia, utóbb a jogtudományok rendes tanára volt. Számos műve a jog, politika és történet tudományával foglalkozik. Leghíresebbé lett az «Abriss der neuesten Staatswissenschaft» (Göttingen 1749, később még négy kiadás és halála után Schlözer és Meusel által további kettő), melyben a statisztikai tudomány körének állítólag nemcsak első meghatározását nyujtotta, de ezen ismeretkör nevét is megteremtette volna (Schlözer, Mohl), minek elismeréséül őt a «statisztika apjának» nevezték el. Tényleg azonban ezt az ismeretkört már régebben művelték, így különösen Conring (l. o.) és a magyar származásu Schmeitzel (l. o.). Wappäus kiderítette, hogy ez utóbbi már 1723-ban tartott egy «politico-statisticum» féle kollégiumot; a «Statisztika» elnevezését illetőleg pedig Kőrösi kimutatta, hogy Schmeitzel az irodalomban is megelőzte A.-t, úgy hogy e hazánkfia több joggal volna a «statisztika apja» gyanánt tisztelendő. A. fölfogása szerint a statisztika feladata abban áll, hogy vm. állam jelen állapotát a valódi államnevezetességek leirása által ösmerteti. A fősúly tehát az állam nevezetességein (l. o.) «Staatsmerkwürdigkeiten» nyugszik; ezalatt mindaz volna értendő, ami az állam jólétét különös módon érinti. E meghatározás, a szabatos megjelölés kézzelfogható hiánya dacára, soká uralkodó volt. Már Achenwall életében is hangoztattak ugyan kételyeket; de a mult században híres tanítványa, Schlözer, (l. o.) napjainkban pedig Wappäus (l. o.) voltak az A.-féle úgynevezett «Egyetemi Statisztikának» főtámaszai. Knies (l. o.) éles kritikája óta azonban ez ismeretkörtől még az önálló tudomány jogcímét is meg szokták tagadni. (l. Államisme, Demologia, Statisztika). Tagadhatatlan azonban, hogy ez a régibb értelemben vett statisztika gyakorlatilag nagy hasznot és az állapotok fölött más úton meg sem szerezhető áttekintést nyujt mindazoknak, akik közügyekkel foglalkoznak.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi