Alizidori gyüjtemény
Alizidori gyüjtemény (Decretales Pseudo-Isidorianae), a «Hispana Collectio»-nak átdolgozása s kibővítése; a frank birodalomban, valószínüleg a reimsi egyháztartományban, a IX. század közepe táján készült kompiláció. Szerzője ismeretlen, magát Isidorus Mercatornak nevezi; azonban a gyanuba vett Riculf, mainzi Otgar, mansi Aldrich, sensi Wenilo, Lupus de Ferrieres, a két Hincmar, Ebbo, Rothad, Wulfad és Benedictus Levita egyikére sem bizonyítható rá a szerzőség. A gyüjteménynek két verziója ismeretes: Három részből áll. Az első rész hosszu előszóval kezdődik, melyet: 3 hamis levél s Ordo de celebrando concilio címü értekezés követ. A Dyonisianából vett 50 apostoli kánon után 60 hamis pápai levél (I. Kelementől Melchiadesig) van időrendben felsorolva. A második rész a Hispana első részét öleli fel majdnem változatlanul; a harmadik részben a Hispana második része foglaltatik, kibővitve néhány valódi és 35 hamis v. hamisított pápai levéllel (II. Szilvesztertől II. Gergelyig). A gyüjtemény célja: 1. az egyház emancipációja az államhatalom alól; 2. a püspökök biztosítása a metropoliták s tartományi zsinatok ellen. Mindaz, amit a római szentszék hatalma érdekében tesz s tanusít, csak e célra vezető eszköz. Későbbi pápák intézkedéseit, v. a más után megállapított elveket a legrégibb pápák neve alatt adja elő, hogy hagyományszerü színt adjon nekik; de vannak ujításai is. Hitelességét már Cusa Miklós és Turrecrumata kétségbe vonta; hamisságát teljesen kimutatták a magdeburgi centuriátorok, de azért ma is vannak hitélességének védői. Hamisságát igazolja: hogy oly viszonyokról szól, melyek a VIII. és IX. század állapotai; nyelvük a IX. század latinsága; az állítólag a III. századból származó decretales a Vulgatából idéznek, mely az V. században keletkezett. Sok álizidori alkatrész van Gratian Decretumában. Editio I. Merlin-nél, Collectio canonum (1523) és azóta több gyüjteményes munkában; az első kritikal kiadást Hinschius rendezte: Decretales Pseudoisidoriane (1863). A nagyszámu irodalom áttekintetét l. Konek Egyházjogtan, avagy teljesen Friedberg: Lehrbuch des Kirchenrechts c. művében (2. kiad. 1889); avagy Richter-Dove: Kirchenrecht (8. kiad. 871.); az ujabb egyháztörténeti munkák közül pedig Hauck művét: Kirchengeschichte Deutschlands. (II. köt. 1890. 480 l.
