Baccalaureus
Baccalaureus (Baccalarino, Bachalarino;aközépkorban fanciául: Bachelier, olasz: Bacceliere, ang.: Bachelor). A szó eredetét megmagyarázva, l. Babérfa alatt. A XIII. századtól kezdve IX. Gergely pápa által a párisi egyetemen behozott elnevezése azon tanulóknak, akiknek a vizsga kiállása után megengedtek, hogy bizonyos tantárgyakból előadásokat tarthassanak. Rang szerint voltak egyszerüek (simplices s. biblici, ad biblia), futók (currentes s. sententiarii) és kiképzettek (formari). Később általánosan elterjedt az egyetemeken ez az elnevezés és intezmény, és azt az akadémiai fokot jelentette, melyet a tanulónak a doktorság vagy magiszterség előtt el kellett nyernie. Franciaországban ez jelenleg is így van.
B. artis musicoe, akadémikus méltóság, mely Angolországban a zenetudományok körébe vágó értekezés által nyerhető el. Ily zenei akadémikus méltóság csakis Angolországban, s ott is csak az oxfordi és cambridgei egyetemen létezik és pedig két fokban, u. m. a baccalaureus és a magasabb foku doctor címen. Professor musicoe tulajdonképen csak az oxfordi egyetemen van; Cambridgeben és Londonban (a Gresham-féle kollégiumban) csak lector-ok tanítanak. - Hogy valaki baccalaureus lehessen, arra szükséges: hogy 7 évig tanulta legyen a zenét elméletileg, amellett, hogy azzal gyakorlatilag is foglalkozott; továbbá megkivántatik, hogy zenei tehetségét nyilvánosan bebizonyítsa és úgy tehetségét, mint képzettségét zenei tekintélyek bizonyítsák. Azonkívül a baccalaureus-jelöltnek egy többszólamu cantatet kell zenekarkisérettel irnia, s egy kitüzött napon előadnia; végre öt év lefolyása után a B. haladásának felmutathatása esetén a doctor címért folyamodhatik.
