Becsület

Full text search

Becsület (honor, existimatio) jelenti elismerését az ember erkölcsi értékének, szellemi tulajdonságainak, társadalmi állásának és mindama sajátságainak, melyek benne becsülésre méltók. Különböző egyénekben az említett tulajdonok különböző mértékben lévén meg, különböző lesz az az elismerés, melylyel irántuk embertársaik viseltetnek, egy szóval, különböző lesz a becsületük. Vannak azonban bizonyos sajátságok, amelyek az embert, mint olyant jellemzik, annak emberi méltóságát képezik s a melyeket egyfelől minden embertől megkövetelünk, másfelől. minden emberben elismerünk. Igy keletkezik az általános emberi B. fogalma. Ezzel szemben a polgári B. azon tulajdonságok fenforgását, illetve elismerését jelenti, melyek szükségesek ahhoz, hogy valaki egy bizonyos emberi társaság, nevezetesen az állam tagja lehessen. A polgári tulajdonságok elismerése egy és azonos a jogképesség fogalmával. Mindakettő egyaránt attributuma a személyiségnek és együtt születik az emberrel. Az egyiknek csorbítása a másikét is maga után vonja. Végül a társaságon belül, egy bizonyos osztályba való tartozással bizonyos tulajdonságok kell, hogy járjanak s ezeknek az elismerése az u. n. osztály B. Ide tartozik némileg a női B. is, mely bizonyos, éppen csak a nőtől megkövetelt és főleg a nemi életbe vágó tulajdonságok elismerését jelenti. Igazi osztálybecsület a katona, kereskedő, stb. B.-e, ugy hogy amint azt a mai jogszolgáltatás elismeri, a katonára a gyávaság, kereskedőre a hitelvesztettség állítása B.-sértést képez. Sőt tovább menve, bizonyos hivatalokkal is járhat bizonyos különös B. ugyhogy bizonyos körülmények között a tudatlanság állítása is B.-sértést képezhet.
B. (eszt.), a szerelem után ez képezi az emberi tettek legfőbb és legnemesebb rugóját s azért majdnem minden drámai cselekménynek a B.-ben rejlik az indító oka, a párbeszédben pedig a főérveket mindig a B.-ből merítik; a B. fontossága döntő szerepet játszik a lovagias korban s a spanyol dramaturgiában ugyszólván nemzeti jelleggel lép föl; legközelebb áll a spanyol felfogáshoz a magyar.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi