Csalatkozhatatlanság
Csalatkozhatatlanság (infallibilitas), a katolikus egyház tévedhetetlensége a Krisztustól és az apostoloktól kapott tanok őrizetében, magyarázatában és előadásában. E kiváltáságát a kat. egyház a Szentlélek befolyásából származtatja s Krisztus igéreteire és a dolog szükséges voltára alapítja. A C. kiterjed az explicite v. implicite kinyilatkoztatott hitbel és erkölcsi igazságokra vagy velük összefüggő tudományos nézetekre, a krisztusi intézmények megőrzésére, a szentirás magyarázatára, teologiai vélemények megbirálására, a hitviták eldöntésére, a dogmáknak alapul szolgáló tényekre, s a szenttéavatásra. Nem terjed azonban ki a vallástól független tudományos kérdésekre és világi dolgokra; s nem jelenti az egyházi előljárók tetteinek szentesítését v. eljárásuknak csalhatatlan helyességét, sőt még az illetők alanyi tévedésének lehetetlenségét sem. A kat. egyház kezdet óta hitte, hogy csalatkozhatatlan (romolhatatlan) az egyetemes egyház, mint a tanító és tanuló egyház összesége; továbbá hogy csalatkozhatatlan a szétszórt egyház (az össze nem gyült püspökök összesége), az egyetemes (de nem a részleges) zsinat és a római pápa személyesen, midőn mint pápa ünnepélyesen, mint a ker. világ tanítója (ex cathedra) nyilatkozik. Az utóbbi pont azonban, bár azt ugyszólván valamennyi teologus és kánonjogász tanította s az egyház 18 százados gyakorlata bizonyította s az egyház 18 százados gyakorlata bizonyította, a legujabb ideig nem volt alakilag és ünnepélyesen kimondva. De a vatikáni egyetemes zsinat 1870. (Sess. IV. c. 4.) szükségesnek látta azt ünnepélyesen kinyilvánítani azért, hogyha a jövőben az egyetemes zsinat összehivása nehéz, vagy éppen lehetetlen volna is, a pápa mint elismert legfőbb tekintély és biró az egyház kritikus helyzetében minden ellenmondás és lázadás veszélye nélkül dönthessen vagy intézkedhessék. Ma akik e dogmát el nem ismerik, mint az u. n. ó-katolikusok, azok megszüntek katolikusok lenni.
