Csillagászati hely,

Full text search

Csillagászati hely, az égi testeknek egy bizonyos időben észlelt helye, kifejezve valamely koordináta-rendszerre vonatkozólag; leginkább az equatoriális rendszerben rektaszcencióval (α) és deklinációval (δ), ritkábban az ekliptikára [hosszuság (λ) és szélesség (β)] vagy a horizontra (magasság m és azimut a) vonatkozólag. Azonban a refrákció, aberráció stb. miatt az észlelt hely nem a valódi, hanem több tekintetben attól eltérő. Ha a refrakció folytán való módosulást számításba veszszük, az u. n. látszólagos C.-et vagy koordinátákat nyerjük (α ap. δ app.), ha az aberrációt is tekintetbe veszszük, kapjuk a valódi helyet. Azonban a nutáció és precesszió még a csillagok valódi helyeit is kisebb ingadozásoknak, illetve állandó változásnak teszik ki; ha a nutáció hatását betudjuk, rendesen az illető év elejére érvényes u. n. közép helyet nyerjük, melyben tehát már csak a precesszió folytán történt változások vannak meg. Ha valamely csillag saját mozgását akarjuk tanulmányozni, a különböző időkben tett észleletekből számított középhelyeket a precesszió betudásával ugyanarra az időre, epokára kell redukálnunk. Meg szoktuk még különböztetni az u. n. geocentrikus és héliocentrikus csillagászati helyet, és pedig aszerint amint az észlelőt a Föld vagy a Nap középpontjában képzeljük, azaz a Föld felületén történt észleleteket átszámítjuk, mintha a Föld v. a Nap középpontjában csináltuk volna. Állócsillagokra nézve természetszerüleg ezek a csillagászati helyek egymástól csak igen keveset fognak eltérni, bolygókra nézve azonban már tetemesen mások a geocentrikus és a héliocentrikus koordináták.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi