Deciusok

Full text search

Deciusok, tekintélyes plebejusi család Rómában. Nevezetesebb tagjai: 1. Publius D. Mus, mint néptribun Kr. e. 343. a szamnitoktól körülzárt római sreget megmentette és ennek jobb karba helyezésénél nagy érdemeket szerzett, amiért gazdagon megajándékozták és igen nagyra becsülték. - 2. Előbbinek fia ugyancsak Publis D. Mus, Kr. e. 312. konzul, 3 évvel utóbb L. Papirius Cursor diktátor alatt a szamnitok ellen harcolt, majd 308. mint konzul az etruszkok ellen; nagy érdemei voltak a plebejusok sorsának javítása körül, akiknek megnyittatta a főpapi hivatalt. Utóbb még egyszer harcolt a szamnitok ellen s a Sentinum melletti csatában esett el, ugy hogy a hagyomány szerint atyja példájára az alvilági isteneknek szentelte magát s az ellenség legsürübb soraiban kereste hősi halálát. Feláldozása lelkesítőleg hatott harcosaira s a győzelem az ő részükön volt. - 3. Ennek fia, az ilyen nevü P. D. Mus, konzul, a Pyrrhus elleni háboruban, Kr. e. 279. atyjához és nagyatyjához hasonlóan végezte életét az Asculum melletti csatában. - 4. Egy másik Publius D.-t tréfásan Cicero említ, mint olyat, ki őseinek példájára adósságai miatt feláldozta magát, amennyiben Antoniushoz csatlakozott. - 5. Caius Messius Quintus Traianus D., római császár, szül. Kr. u. Bubaliában (Pannonia) 210.; Philippus császár alatt Mezia helytartója volt, 245. a gótok ellen hadat viselt; 249. katonái által kényszerítve mint ellencsászár lépett föl; Verona mellett megverte Philippust, midőn általánosan elismerték császárnak D. 251. ilyennevü, utódjául rendelt fiával együtt elesett a gótok elleni háboruban. Uralkodását keresztény-üldözések jellemzik.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi