Devon szisztéma

Full text search

Devon szisztéma (l. a mellékelt képet),
DEVON SZISZTEMA
a geologiai ó-kor (első kor), illetőleg paleozói kor ama szisztémája, mely a szilur-szisztéma után s a karbon szisztéma előtt képződött, és amelynek rétegei legelőször temettek magukba nagyobb mennyiségben edényes kriptogam-növényeket (harasztokat, kalamitákat), fenyőféléket és magasabb rendü állatok közül halakat. Az első edényes növények és az első halak korának is volna mondható. Településre nézve tehát a sziluron nyguszik, a karbon pedig reá telepszik. Devonshire angol grófságban lévén hatalmasan kifejlődve, nevét onnan kapta s pedig Murchison és Sedgwick ajánlatára (1839). Mivelhogy Angliában s még némely más területen legfőbb anyagát veres homokkő teszi, Oldred-sandston-nak (régi veres homokkőnek) is elnevezték. A Rajna vidékén is meglévén, Rajnai formáció néven is említik; a régebbi nomenklaturában a fiatalabb átmeneti képződmény v. hegység név a devont illeti. Helyenként, nevezetesen Angliában s Skóciában, 6000 m.-t meghaladó vastagságban képződött ki. Anyaga eléggé változatos, noha legnagyobb tömegét a homokkő, kvarcit s konglomerát alkotja; vannak azonban vidékek, ahol az agyagpala s a mészkő az uralkodó anyaga a D.-rétegeknek. Ez utóbbi esetben előfordul az a sajátságos jelenség, hogy az agyagpalában fészekformán találni kövületekben gazdag mészkő-betelepülést. Málláskor az ilyen kőzet erősen likacsossá lesz s képződik az a fajtája a mészkőnek, melyet a németek Kramenzelkalk-nak mondanak. Az élet merőben eltérő a maitól, ugy a növény- mint az állatvilág a régi kornak megfelelően nagyon fejletlen és igen sajátságos, de a szilurhoz képest mégis erős a haladás. A szilur szerves világa majdnem kizárólag a tengerre szorítkozik, a devonban már a szárazföld is produkál némi életet, persze első sorban növényzetet; vajjon szárazföldi állat egyáltalában élt-e már akkor a földön, az teljes biztossággal ez ideig felkutatva nincsen. Egyes leletek, nevezetesen ujbraunschweigi (Brit-Amerika) rossz megtartásu rovarlenyomatok és egyéb maradványok nagyon valószinüvé teszik azt, hogy az akkori csekély terjedelmü szárazföldeken, szigeteken is élt állatvilág, de szervezetükről még csak hozzávetőlegesen sem alkothatunk magunknak fogalmat. A flóra alakokban még elég szegény és gyér. Tengeri moszatok közül igen gyakoriak a Fucus-félék, egyes helyeken pedig, (nevezetesen Amerikában) a sajátságosan spirális formára csavarodott Spirophyton. A szárazföldi flóra nagyban hasonlít már a Karbon-szisztéma kulm-flórájához, edényes kriptogamok (kalamiták, annuláriák, lepidodendronok, harasztok) és fenyőfélék (Araucarioxylon kövesült törzsei), valamint az ezek közt helyet foglaló szigilláriák alkotják azt; utóbbiaknak nemcsak törzseit birjuk a D.-ból, hanem szöszös rizómáit is, az u. n. sztigmáriákat. Kizárólagosan D.-i növény a Psylophyton, mely az amerikai leletekből itélve, roppant dusan nőhetett az akkori szárazföldeken; s lycopodiumhoz hasonló, igazi növénytani jellege azonban még biztosan megállapítva nincs. Amerikán kivül eddig sehol sem találták. A fauna szorosan kapcsolódik ugyan a sziluréihoz, de már egy némely faj, nem s család a szilur állatvilágából letünt s helyükbe ujak léptek és pedig az előbbieknél tökéletesebb szervezetüek. Kihaltak a graptolitok, ama nevezetes s jellemző alakok, melyek milliónyi mennyiségben nyomódtak le a szilur palákban, továbbá a cystideák, a lituitok, egész sora a trilobita-fajoknak (pl. a Calymene és Agnostus). Az uj megjelenő alakok között legfeltünőbbek és legjellemzőbbek az ammonitok és a halak. Az egyes tipusokat illetőleg a protozóák nagyon alárendeltek; a korallok alakokban elég gazdagok, de nem annyira, mint a szilurban; Cystiphyllum, Cyathophyllum, Pleurodictyum, továbbá a devoni korallmeszeket legnagyobb mennyiségben alkotó favositidok s stromatáporidák a legközönségesebb alakok. Legnevezetesebb azonban és egyuttal a D. legkiválóbb vezérkövülete a papucs-korall Calceola sandalina. A rengeteg mennyiségben élt echinodermákat majdnem kizárólag krinoidák képviselik, nevezetesen Cupressocrinus, Haplocrinus, a blastoideák, melyek a kőszén-szisztémában oly gyakoriak, a D.-ban már igen gyéren jelentkeznek (Pentremites), a szilurban nagyban szerepelt cystideák letüntek. A molluszkák közül, mint minden régebb szisztémában, a brachiopodák s a cephalopodák uralkodnak, a bivalvák s gastriopodák háttérbe szorulnak. Egyik leggyakoribb, bár nem kizárólagaosan D.-i brachiopoda a Spirifer (Sp. speciosus), egyike a legnagyobbaknak a Stringocephalus Burtini, mely kizárólagosan D.-i alak. Macrochilus subcostatus és Murchisonia bigranulosa ismertebb D.-i gastropodák. A kefaloptodák annyiban különösen nevezetesek, hogy mig a szilurban csakis nautilidák képviselték őket, itt egy uj családdal az ammonitok-kal megszaporodnak, s pedig amazok rovására, a mennyiben ezek a D. lerakódásokban kezdenek háttérbe szorulni. Orthoceras és Cyrtoceras még itt is gyakori ugyan, de egyéb rokonaikkal együtt a szilurhoz képest kevesbednek; csupán a Nautilus nincs emelkedőben. A D.-i ammonitok sok tekintetben különböznek még a későbbi mezozoos érában nagy szerepet játszó rokonaiktól, amiért is némelyek elkülönítik s goniatitok-nak nevezik, de mindannyian megegyeznek abban, hogy ezek az ugyancsak ammonit jellegü clymeniák-kal együtt a későbbi ammonitok legelső képviselői. A Clymenia nem kizárólagosan a D.-ban élt, a Goniatites nem később is szerepel, de uralkodó csakis a D.-ban. A krusztáceák sorából a trilobiták erősen háttérbe szorulnak, bár még mindig vagy 300 nemmel képviselvék; sok szilurbeli alak bár kihalt, de egyetlen egy uj fajjal sem gazdagodott. Rengeteg mennyiségben élt egy igen apró, borsóforma páncélu rákocska, a Cipridina (Entomis) serrato-striata. A D. fauna legjellemzőbb sajátsága a halaknak tömeges megjelenése, melyekkel a legtökéletesebb állattipus, a gerinceseké, vergődik legelőször jelentőségre. A D-i halak sajátszerü alakok, nagyon eltérők a ma élők legtöbbjétől. Mind porcogós vázuak, csontos halaknak semmi nyoma. Különösen két alak vált ki közülök: a Krosszopterigiusok, vagyis haterocerk farku ganoid halak (Osteolepsis, Holoptychius, Encaphalaspis, Acanthodes) és a páncélos halak vagy plakodermák, a legsajátszerübb halak, melyek valaha éltek; utóbbiak fejét és törzsét csontpáncélok fedték. Nevezetes közülök az Asterolepis (Pterichthys), a Cephalespis és a Coccosteus. A halaknál magasabb rendü gerincesek a D-ban nem éltek, legalább ilyeneknek biztos nyomaira eddig nem akadtak. A Telerpeton Elginense, melyet mint a legrégibb szauriust a D-ból irtak le s mint ilyen nagy hirre vergődött, nem D.-i állat, mert az elgini vörös homokkőről (Skócia), melyben ez állat ásatag-maradványát találták, kitünt, hogy nem D.-i képződmény, hanem jóval fiatalabb, valószinüleg triaszbeli. Mindenütt, ahol a D. tökéletesen meg van, paleontologiai jellemvonásában többszörös változás konstatálható, ugy hogy faunáinak eltérő habitusa szerint megkülönböztethető 3 emelet: alsó-, középső- és felső-D. Földrajzi elterjedése igen jelentékeny s pedig nem csak Európában, hanem Amerikában, Afrikában, Ázsiában sőt Ausztráliában is. Európában nagyterjedelmü D.-lerakódások vannak Angliában, Franciaországban (Bretagne, Normandia), Németországban a rajnai palahegység, a vele szomszédos belga területek, ismeretes az Eiffelben, a Harzban, a Thüringi erdőben, a Fichtel hegyységben, Sziléziában, Morvaországban, Krakó vidékén, a Dnjester területéről, Grác környékén, Krajna és Karintiában. Hazánkban terjedelmes D.-képződmények nincsenek. Van egy kevés Vas.vmegyében, továbbá említik Dobsina vidékén is, de nem kövületek, hanem település alapján veszik az ottani kvarcitban gazdag zöld palákat D.-koruaknak. Ny.-Európában Spanyolország s Portugália egyes vidékein meg van, igen alárendelt a Skandináv félszigeten, annál jelentékenyebb azonban Oroszország területén. A D.-képződmények legklasszikusabb földje É.-Amerika, ahol az Atlanti-partoktól a Pacific partokig sokfelé feltalálhatók. A különböző földrajzi elterjedésü D.-képződmények közt feltünő különbségek a faunában nem konstatálhatók. Csupán egy körülmény igen nevezetes, az u. i., hogy a legtöbb vidéken a D.-rétegek igen gazdagok mindennemü kövületekben, de a brit szigeti nagy terjedelmü vörös homokkő-lerakódásokban halakon kivül alig találni egyéb kövületeket. A D.-vulkánosság leginkább diabasz feltörésében nyilvánult; részben magát a tömegkőzetet találni, részben pedig tufáit, melyek a D. egyéb anyagával szoros összeköttetésbe léptek. Ipari szempontból fontos anyagokat nagy mennyiségben rejtenek a D.-képződmények. A Dobsina vidéki ércek (vaspát, kalkopirit, tetraédrit, nikel s kobalt-ércek, stb.) a D-nak tartott kőzetekben vannak. D-i képződményekben bányászszák Wesztfália, a Harz és Nassau legtöbb vörös vasércét, Szt. Andreasberg (Harz) ezüstérceit, az Aachen vidéki zink- és ólomérceket, a cornwallisi ónkövet, a Königsberg vidéki foszforitot és sok egyéb iparilag fontos anyagot. Az amerikai, p. a pennszilvániai petróleum nagyrészt D-i homokkőben van.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi