Devon szisztéma
Devon szisztéma (l. a mellékelt képet),
DEVON SZISZTEMA
){kind=small}
a geologiai ó-kor (első kor), illetőleg paleozói kor ama szisztémája, mely a szilur-szisztéma után s a karbon szisztéma előtt képződött, és amelynek rétegei legelőször temettek magukba nagyobb mennyiségben edényes kriptogam-növényeket (harasztokat, kalamitákat), fenyőféléket és magasabb rendü állatok közül halakat. Az első edényes növények és az első halak korának is volna mondható. Településre nézve tehát a sziluron nyguszik, a karbon pedig reá telepszik. Devonshire angol grófságban lévén hatalmasan kifejlődve, nevét onnan kapta s pedig Murchison és Sedgwick ajánlatára (1839). Mivelhogy Angliában s még némely más területen legfőbb anyagát veres homokkő teszi, Oldred-sandston-nak (régi veres homokkőnek) is elnevezték. A Rajna vidékén is meglévén, Rajnai formáció néven is említik; a régebbi nomenklaturában a fiatalabb átmeneti képződmény v. hegység név a devont illeti. Helyenként, nevezetesen Angliában s Skóciában, 6000 m.-t meghaladó vastagságban képződött ki. Anyaga eléggé változatos, noha legnagyobb tömegét a homokkő, kvarcit s konglomerát alkotja; vannak azonban vidékek, ahol az agyagpala s a mészkő az uralkodó anyaga a D.-rétegeknek. Ez utóbbi esetben előfordul az a sajátságos jelenség, hogy az agyagpalában fészekformán találni kövületekben gazdag mészkő-betelepülést. Málláskor az ilyen kőzet erősen likacsossá lesz s képződik az a fajtája a mészkőnek, melyet a németek Kramenzelkalk-nak mondanak. Az élet merőben eltérő a maitól, ugy a növény- mint az állatvilág a régi kornak megfelelően nagyon fejletlen és igen sajátságos, de a szilurhoz képest mégis erős a haladás. A szilur szerves világa majdnem kizárólag a tengerre szorítkozik, a devonban már a szárazföld is produkál némi életet, persze első sorban növényzetet; vajjon szárazföldi állat egyáltalában élt-e már akkor a földön, az teljes biztossággal ez ideig felkutatva nincsen. Egyes leletek, nevezetesen ujbraunschweigi (Brit-Amerika) rossz megtartásu rovarlenyomatok és egyéb maradványok nagyon valószinüvé teszik azt, hogy az akkori csekély terjedelmü szárazföldeken, szigeteken is élt állatvilág, de szervezetükről még csak hozzávetőlegesen sem alkothatunk magunknak fogalmat. A flóra alakokban még elég szegény és gyér. Tengeri moszatok közül igen gyakoriak a Fucus-félék, egyes helyeken pedig, (nevezetesen Amerikában) a sajátságosan spirális formára csavarodott Spirophyton. A szárazföldi flóra nagyban hasonlít már a Karbon-szisztéma kulm-flórájához, edényes kriptogamok (kalamiták, annuláriák, lepidodendronok, harasztok) és fenyőfélék (Araucarioxylon kövesült törzsei), valamint az ezek közt helyet foglaló szigilláriák alkotják azt; utóbbiaknak nemcsak törzseit birjuk a D.-ból, hanem szöszös rizómáit is, az u. n. sztigmáriákat. Kizárólagosan D.-i növény a Psylophyton, mely az amerikai leletekből itélve, roppant dusan nőhetett az akkori szárazföldeken; s lycopodiumhoz hasonló, igazi növénytani jellege azonban még biztosan megállapítva nincs. Amerikán kivül eddig sehol sem találták. A fauna szorosan kapcsolódik ugyan a sziluréihoz, de már egy némely faj, nem s család a szilur állatvilágából letünt s helyükbe ujak léptek és pedig az előbbieknél tökéletesebb szervezetüek. Kihaltak a graptolitok, ama nevezetes s jellemző alakok, melyek milliónyi mennyiségben nyomódtak le a szilur palákban, továbbá a cystideák, a lituitok, egész sora a trilobita-fajoknak (pl. a Calymene és Agnostus). Az uj megjelenő alakok között legfeltünőbbek és legjellemzőbbek az ammonitok és a halak. Az egyes tipusokat illetőleg a protozóák nagyon alárendeltek; a korallok alakokban elég gazdagok, de nem annyira, mint a szilurban; Cystiphyllum, Cyathophyllum, Pleurodictyum, továbbá a devoni korallmeszeket legnagyobb mennyiségben alkotó favositidok s stromatáporidák a legközönségesebb alakok. Legnevezetesebb azonban és egyuttal a D. legkiválóbb vezérkövülete a papucs-korall Calceola sandalina. A rengeteg mennyiségben élt echinodermákat majdnem kizárólag krinoidák képviselik, nevezetesen Cupressocrinus, Haplocrinus, a blastoideák, melyek a kőszén-szisztémában oly gyakoriak, a D.-ban már igen gyéren jelentkeznek (Pentremites), a szilurban nagyban szerepelt cystideák letüntek. A molluszkák közül, mint minden régebb szisztémában, a brachiopodák s a cephalopodák uralkodnak, a bivalvák s gastriopodák háttérbe szorulnak. Egyik leggyakoribb, bár nem kizárólagaosan D.-i brachiopoda a Spirifer (Sp. speciosus), egyike a legnagyobbaknak a Stringocephalus Burtini, mely kizárólagosan D.-i alak. Macrochilus subcostatus és Murchisonia bigranulosa ismertebb D.-i gastropodák. A kefaloptodák annyiban különösen nevezetesek, hogy mig a szilurban csakis nautilidák képviselték őket, itt egy uj családdal az ammonitok-kal megszaporodnak, s pedig amazok rovására, a mennyiben ezek a D. lerakódásokban kezdenek háttérbe szorulni. Orthoceras és Cyrtoceras még itt is gyakori ugyan, de egyéb rokonaikkal együtt a szilurhoz képest kevesbednek; csupán a Nautilus nincs emelkedőben. A D.-i ammonitok sok tekintetben különböznek még a későbbi mezozoos érában nagy szerepet játszó rokonaiktól, amiért is némelyek elkülönítik s goniatitok-nak nevezik, de mindannyian megegyeznek abban, hogy ezek az ugyancsak ammonit jellegü clymeniák-kal együtt a későbbi ammonitok legelső képviselői. A Clymenia nem kizárólagosan a D.-ban élt, a Goniatites nem később is szerepel, de uralkodó csakis a D.-ban. A krusztáceák sorából a trilobiták erősen háttérbe szorulnak, bár még mindig vagy 300 nemmel képviselvék; sok szilurbeli alak bár kihalt, de egyetlen egy uj fajjal sem gazdagodott. Rengeteg mennyiségben élt egy igen apró, borsóforma páncélu rákocska, a Cipridina (Entomis) serrato-striata. A D. fauna legjellemzőbb sajátsága a halaknak tömeges megjelenése, melyekkel a legtökéletesebb állattipus, a gerinceseké, vergődik legelőször jelentőségre. A D-i halak sajátszerü alakok, nagyon eltérők a ma élők legtöbbjétől. Mind porcogós vázuak, csontos halaknak semmi nyoma. Különösen két alak vált ki közülök: a Krosszopterigiusok, vagyis haterocerk farku ganoid halak (Osteolepsis, Holoptychius, Encaphalaspis, Acanthodes) és a páncélos halak vagy plakodermák, a legsajátszerübb halak, melyek valaha éltek; utóbbiak fejét és törzsét csontpáncélok fedték. Nevezetes közülök az Asterolepis (Pterichthys), a Cephalespis és a Coccosteus. A halaknál magasabb rendü gerincesek a D-ban nem éltek, legalább ilyeneknek biztos nyomaira eddig nem akadtak. A Telerpeton Elginense, melyet mint a legrégibb szauriust a D-ból irtak le s mint ilyen nagy hirre vergődött, nem D.-i állat, mert az elgini vörös homokkőről (Skócia), melyben ez állat ásatag-maradványát találták, kitünt, hogy nem D.-i képződmény, hanem jóval fiatalabb, valószinüleg triaszbeli. Mindenütt, ahol a D. tökéletesen meg van, paleontologiai jellemvonásában többszörös változás konstatálható, ugy hogy faunáinak eltérő habitusa szerint megkülönböztethető 3 emelet: alsó-, középső- és felső-D. Földrajzi elterjedése igen jelentékeny s pedig nem csak Európában, hanem Amerikában, Afrikában, Ázsiában sőt Ausztráliában is. Európában nagyterjedelmü D.-lerakódások vannak Angliában, Franciaországban (Bretagne, Normandia), Németországban a rajnai palahegység, a vele szomszédos belga területek, ismeretes az Eiffelben, a Harzban, a Thüringi erdőben, a Fichtel hegyységben, Sziléziában, Morvaországban, Krakó vidékén, a Dnjester területéről, Grác környékén, Krajna és Karintiában. Hazánkban terjedelmes D.-képződmények nincsenek. Van egy kevés Vas.vmegyében, továbbá említik Dobsina vidékén is, de nem kövületek, hanem település alapján veszik az ottani kvarcitban gazdag zöld palákat D.-koruaknak. Ny.-Európában Spanyolország s Portugália egyes vidékein meg van, igen alárendelt a Skandináv félszigeten, annál jelentékenyebb azonban Oroszország területén. A D.-képződmények legklasszikusabb földje É.-Amerika, ahol az Atlanti-partoktól a Pacific partokig sokfelé feltalálhatók. A különböző földrajzi elterjedésü D.-képződmények közt feltünő különbségek a faunában nem konstatálhatók. Csupán egy körülmény igen nevezetes, az u. i., hogy a legtöbb vidéken a D.-rétegek igen gazdagok mindennemü kövületekben, de a brit szigeti nagy terjedelmü vörös homokkő-lerakódásokban halakon kivül alig találni egyéb kövületeket. A D.-vulkánosság leginkább diabasz feltörésében nyilvánult; részben magát a tömegkőzetet találni, részben pedig tufáit, melyek a D. egyéb anyagával szoros összeköttetésbe léptek. Ipari szempontból fontos anyagokat nagy mennyiségben rejtenek a D.-képződmények. A Dobsina vidéki ércek (vaspát, kalkopirit, tetraédrit, nikel s kobalt-ércek, stb.) a D-nak tartott kőzetekben vannak. D-i képződményekben bányászszák Wesztfália, a Harz és Nassau legtöbb vörös vasércét, Szt. Andreasberg (Harz) ezüstérceit, az Aachen vidéki zink- és ólomérceket, a cornwallisi ónkövet, a Königsberg vidéki foszforitot és sok egyéb iparilag fontos anyagot. Az amerikai, p. a pennszilvániai petróleum nagyrészt D-i homokkőben van.
