Donjon
Donjon (franc., ejtsd: donzson), magyar elnevezései: öreg torony, őrtorony. A középkori várak hatalmas, erős, magas - eleinte négyszögü, később gömbölyü - tornya, mely a vár összes védőművei fölé emelkedik és a bástyáktól szükség esetében egészen elkülöníthető; gyakran a körfalakon kivül a szabadba vezető földalatti titkos kijárata van. A vár külső erődítményeinek elveszte esetén az őrségnek utolsó menedékhelyéül szolgált, melyben a vastag falaktól óva és emeletről-emeletre fölfelé szorítva az utolsó emberig védhette magát, vagy belőle kedvező esetben a földalatti úton elmenekülhetett. A középkori várakban a D. azt a szerepet játszotta, melyet a megerősített városokban a fellegvár: ha a város elveszett, a védelmezők a fellegvárba vonultak s ha az ellenség azt is bevette, behuzódtak a D.-ba. De azon megbizhatatlan zsoldos katonasággal harcoló időkben a vár urának nemcsak az ellenség ellen, hanem gyakran saját emberei ellen is védekezésről kellett gondoskodnia és erre kitünően alkalmas volt a D., melyben a vár ura - de csak kritikus időkben - lakott, az őrséget minden pillanatban ellenőrizhette és magát attól teljesen el is különíthette. E célból volt sokszor magában a D.-ban, vagy legalább annak közvetetlen közelében a vár kutja vagy viztartója is. A D.-nak több emeletsora közül (volt sokszor 4-5 is) az alsók éléskamrákul, raktárakul szolgáltak, a felsőkben volt a várur lakása, a tető alatt pedig a védelem könynyebb szervezésére egy széles szabad tér, csorbázatos körítőfalakkal, lövőrésekkel stb., melyeken át ugy a D. alját, mint a közelébe eső bástyákat lővegekkel végig lehetett seperni. Az emeletsorok eleinte erős fafödémmel, később boltozattal voltak egymástól elválasztva; a hadi szereket, élelmet stb. a torony közepén csigával huzták fel, és egy, rendesen a toronyfal vastagságában elhelyezett kisebb csigalépcsőben jártak fel s alá. Börtönhelyiségek a sok ráfogás dacára a D.-okban nem voltak, amint hogy észszerüen nem is lehettek. A D.-nak ajtaja ritkán nyilt a várudvarra s akkor rendszerint csak lépcsőzetes feljárón (mely könnyen lerontható volt) volt megközelíthető; az ajtó vagy ajtók rendesen a bástyafalakra nyiltak s azoktól felvonó hidak segítségével elkülöníthetők voltak. A falazatban alul szük szellőző lyukak voltak és csak az esetleg lakásul használható felsőbb emeletsoroknak voltak szélesebb ablakaik. A D.-okat a francia XI-XIII. sz.-beli hadi építészet képezte ki a legtökéletesebben; a Chateau Gaillard-i, Coucy-i, Pierrefonds-i stb. várak D.-ai a legzseniálisabb remekei a védelmi műveknek. E két utolsó várban p. a D. nem a vár legbelsőbb részében van, hanem közvetetlenül a bejárat mellett, hatalmas tömegével azt teljesen uralván. A német várak D.-ai (Bergfried) elhelyezésüknél fogva már nem voltak ugy a védelemre használhatók, mint a francia várakéi, hanem inkább csak végső menedékül szolgáltak. Magyarországi várakban jó elrendezésü D.-okat találtak eddigelé a visegrádi, szepes-váraljai, tornai, nagy-sárosi, likavai stb. várakban; a bácsi vár D.-ja egészen francia mintára készült, de már a XIV. sz.-ban (v. ö. Magyarországi régészeti emlékek II. rész, II. k.). Mellékelt ábráink a rouen-i (Franciaorsz.) vár kisebb, de tipikus D.-ját mutatják be alaprajzban (l. ábra),
1. ábra. A roueni donjon alaprajza.
nézetben (2. ábra) és metszetben (3. ábra). Az alaprajzban A és A' a körbástyára nyiló, lépcsőkkel megközelíthető ajtók; B, B' a
2-3. ábra A roueni donjon és keresztmetszete.
körítőfalak; C a kut; a csigalépcső melletti kis könyökös fülkében vannak az árnyékszékek. A metszetben látható alsó két emeletsor raktár és éléskamra, a felső-kandallóval ellátott emeletsor a lakás, a tető alatt pedig a gyámköveken nyugvó kiszögellő fa-sikátoros csorbázat a védelemre szolgál.
