Edom

Full text search

Edom (héb.) a. m. vörös; Dzsaunak (l. o.) másik neve, melyet vagy vöröses bőrétől, vagy azon lencsétől kapott, amelyért elsőszülöttségi jogát Jákobnak eladta. E. azon törzsnek neve, amely Ézsautól származik s egyszersmind azon területnek neve is, melyet ama törzs elfoglalt s melyet a Kr. előtti I. sz.-tól kezdve Idumaeának neveztek a görögök és rómaiak. A zsidó királyok idejében Edom kelet felé is terjeszkedett, ugy hogy kb 200 mf.-nyi területtel birt. Városai közül nehány nem határozható meg; ismeretes két kikötőhelye: Elath és Eziongeber a Vörös-tenger északi végén, továbbá Sela-Petra, melytől a rómaiak alatt Arabia Petraea vette nevét, az Arabah egyik mellékvölgyében, Bozza, négy mf.-nyire DK-re a Holt-tengertől. Az erre vezető karavánut és későbbi római ut összeköttetésbe hozta a nevezett városokat egyrészt Sziriával, másrészt Arábiával és ezen körülmény magyarázza meg emelkedésöket is. Idumaea története szorosan összefügg Zsidóország történetével, melylyel számos háborut folytatott, mig nem Hyrkanus (Johannes) 126. tökéletesen meghódította. Előzőleg azonban Kr. e. 300 körül a nabateusok foglalták el Edom keleti részt s ezzel együtt Petra (Sela) városát is. Jeruzsálem elpusztulása (70 Kr. u.) Idumaeát is megsemmisítette.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi