Egyengetés,

Full text search

Egyengetés, a meggörbült tárgyak kellő alakra való igazítása. A fémiparban a hepehupás lemezeket hideg állapotban sík lapra teszik és a megfelelő helyre mért ütésekkel kisimítják. A nagyobb műhelyekben erre a célra 3 v. 5 egymástól bizonyos távolságra állított hengert használnak, még pedig ugy, hogy alul kettő és felül egy, vagy alul három és felül kettő legyen és az alsó hengerek közeit a felsők kisebb-nagyobb mértékben kiöltsék. A hengereket ugy állítják, hogy a két sor közti hézag fokozatosan kisebbedik, ugy hogy az első két henger által meghajlított lemez a többiek közül egyenesen és teljesen simán kerül ki. A görbe drótot rendszerint 5 csiga közt egyengetik ki, melyek szilárd csapok körül forognak. Egyik oldalon van három egymástól bizonyos távolságra álló csiga, melynek közeiben a másik kettő ugy illik, hogy a két sor közti hézag fokozatosan nagyobb legyen. mind a lemez-, mind a drótegyengető hengereket, ill. csigákat, állíthatóan ágyazzák a gépezet állványába. - E. a tengerészetben (ném. das Trimmen, ol. Assetura, ang. to trim), a darabonkint el nem rakható hajórakománynak (mint p. a buzának, rozsnak, szénnek) s hajóürben oly módon eszközlendő ellapátolása és helybenmaradásának biztosítása, hogy a teher egyenletesen felosztassék és a hajó meg nem düljön, eleje vagy hátulja mélyebbre nem merüljön, mint amennyire az megengedhető, ill. mint azt a hajónak vitorlázási tulajdonságai igénylik. A célszerü és helyes E.-től függ a hajónak biztonsága is, amennyiben a szél által megdöntött és ingásban tartott hajónál ily rakomány könnyen az egyik oldalról a másikra ömölhet és a hajónak felfordulását vonja maga után. Ily módon már számos hajó pusztult el.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi