Eredendő bűn
Eredendő bűn. Az egyház egyik sarkalatos dogmája, mely szerint Isten az első embert oly tulajdonságokkal ruházta föl, melyek az emberi természetben egyáltalában nem gyökereztek. Ezen tulajdonságok: első sorban a megszentelő malaszt, mely az embert Isten fiává és a mennyország örökösévé tette, azaz az embernek jogot adott természetfölötti boldogságra; a megszentelő malaszttal kapcsolatban volt a mentesség az érzékiségtől, a szellem kiváló tudása, a test épsége és halhatatlansága. Ezen tulajdonságokat oly szándékkal adta Isten Ádámnak, mint az emberiség fejének és gyökerének, hogy az összes tőle származandó emberek ezeket átörököljék. De minthogy az ember szabad akaratu lény, Isten őt próbára tette; parancsot adott neki, melynek megtartásától tette függővé ezen adományait. Ádám e parancsot nem tartotta meg s igy ezen adományokat ugy ő maga, mint utódai elvesztették. Az E. lényegére nézve pozitiv meghatározást az egyház eddig nem adott, de ugy az egyház gyakorlata, mint a hittudósok egybehangzó tanítása szerint az E. lényege a megszentelő malaszt elvesztése. Ennek folytán tehát minden Ádámtól származó (Isten kiváltsága nélkül) a megszentelő malaszt nélkül fogantatik. Minthogy pedig nem ugyan az emberi természet követelése, hanem az isten pozitiv rendelése szerint, ehhez a megszentelő malaszthoz Ádám minden utódának joga lett volna: a megszentelő malasztnak elvesztése jogos tulajdonságtól, még pedig az Isten szeretetének és barátságának különös zálogától való megfosztás, igy ez szenny a lelken, igy a lélek nem kedves Isten előtt. Ezért mondja Sz. Pál, hogy a természettől a harag gyermekei vagyunk. Az első szülőknek adott többi, a természet exigenciáját fölülmuló adományok elvesztése az E. büntetése. Minthogy a megszentelő malaszt adja a jogot a természetfölötti mennyei boldogságra, az E. által ebből is ki van zárva az ember. Az isteni Gondviselés jelen rendjében a keresztség szentsége az, mely az eredendő bünt eltörli s a megszentelő malasztot megszerzi. Innét a keresztség szentségének általános szükségessége, innét a csecsemőkeresztelés. Ha valaki csak az E. terhével lelkében hal meg (p. a meg nem keresztelt kisdedek), nagy hittudós tanítása szerint, az ilyen nem jut ugyan a menny boldogságába, de nem is kárhozik el oly módon, mint aki cselekedeti bün állapotában hal meg. Az elkárhozás fogalma reá csak annyiban illik, amennyiben meg lesz fosztva azon természetfölötti boldogságtól, melyet Isten gondviselésének jelen rendjében az ember végcéljául kitüzött. V. ö. Möhler, Symbolik; Schwane, Dogmengeschichte.Eredendő bűn protestáns szempontból, l. Eredeti állapot.
