Etelköz

Full text search

Etelköz (Atelcuzu, Atelköz), körülbelül 887-895. közt a magyarok hazája. Lebediából a bessenyőktől kiszoríttatva jutott a magyarság a krónikákban nem említett, s az egykoru görök irótól Atelkum-nak nevezett területre, melyet történetiróink - minden alap nélkül, csupán a magyarosabb hangzás kedvéért - Etelköznek mondanak. E. alatt Podolia délkeleti s Kiev vidékének délnyugati, Moldvának a Szerettől keletre eső lapályos részét, Besszarábiát és Cherson vidékét értjük. Egészen a Dnjeperig aligha terjeszkedtek a magyarok, mert nem akarhatták, hogy a bessenyőkkel ismét szomszédságba jussanak. Az uj hazát a dubnicai krónika szerint még Nagy Lajos korában is Etelnek nevezett Dnjeszter v. Neszter hasította ketté. Az E.-ben való tartózkodás három dolog miatt lett nevezetes: 1. mert ide indulva választották meg a magyarok első fejedelmüket, és pedig a kazarok ösztönzésére; 2. mert itt csatlakozott hozzájuk a kazarok közt kiütött polgárháboruban földönfutóvá lett kabarok törzse, mely rövid időn beolvadt a magyarságba; s 3. mert VI. León görög császár hivására 893 táján innen indultak Simon bolgár király ellen. Rajta Árpád fia, Liuntin vezetése alatt három nagyobb győzelmet nyertek s nagy zsákmánynyal tértek haza Bolgárországból, melyet egészen a Balkánig bekalandoztak. Ez a hadjárat adott alkalmat León császárnak, hogy taktikájába fölvegye a magyarok hadakozása módjának leirását. Simon most a Dnjeperig előnyomult bessenyőket szólította fel, hogy északról támadjanak a magyarokra, miközben ők délről ütnek rájuk. A magyarok - a bolgár-görög békealku sikerében bizva - a szlávok ellen működő törzsek segítéségre küldötték most már fölszabadult haderejöket s otthon csak az öregek, nők és gyermekek maradtak. Ezekről kétfelől támadt s nagy részét - Liuntinnal s talán az ősz Álmossal együtt- lekaszabolta az ellenség. A csapás nagy volt, de éppen nem bomlasztotta meg a nemzet erejét, mert magát a sereget voltakép még csak támadás sem érte, s az ellenség is gyorsan visszahuzódott E.-ből, midőn a veszedelem hallatára a magyar sereg hazasietett. Látván, hogy ezt a két elkeseredett ellenség közt fekvő hazát csak véres háboruk árán tarthatnák meg, Elhatározták, hogy a már ismert szláv törzseken át a mai Magyarországnak kikémlelt területén keresnek uj hazát, hová az északfelé nyitva álló uton elindulva, körülbelül még 895 őszén eljutottak. Maguk a bessenyők beszállingóztak ugyan utánuk E.-be, a Duna mellett azonban csak 914. jelentek meg. V. ö. León Taktikája s Konstantinos, A birod. korm.; Szabó, A bolgár-magyar háboru, szerinte 888-ban. Kisebb tört. munkái, I.; Botka, Millenarium, Századok 1878., kivált 245-266. és 326-346; Pauler, Lebedia, Etelköz, Millennium, u. o. 1880; Borovszky, Etelköz, Egyet. Philol. Közl. 1889.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi