Fényelnyelés
Fényelnyelés (absorptio). Bármely közegen áthaladó fény, magának a közegnek behatása folytán, erősségéből veszít; ezen jelenség neve F. A fény intenzitásának csökkenése különféle közegekben igen különböző s a fények nemével, szinével nagy mértékben változik. Azon testek, melyek közepes vastagság mellett a rajtok áthaladó fényt teljesen elnyelik, átlátszatlanoknak, amelyek csak kis mértékben nyelik el, átlátszóknak neveztetnek. Ezen felosztás azonban csak nagyjában ad áttekintést a testek viselkedéséről; igen vékony rétegekben minden test átlátszó; a fémek p. 1/2000 mm. vastagság mellett átlátszóak; mig egyrészt elég vastag rétegben minden test, p. a levegő is bizonyos sugarakat teljesen elnyel, amint azt a szinképelemzés kimutatja. A testek szineit is a F.-re kell visszavezetni; a szines testek ugyanis a ráeső v. átmenő fényből bizonyos szinü sugarakat tulnyomó mértékben nyelnek el, mig a többit nem. Az el nem nyelt sugarak szabják meg azután a test szinét. A kék kobalt-üveg p. csak a kék sugarakat bocsátja át, mig a többit elnyeli. Azért, ha sötét szobában vörös papirosra folytonosan szinképet vetünk, a papiros csak a szinkép vörös részében lesz megvilágítva, mig azon részek, hova p. kék fény esik, sötét marad, mert a vörös papiros, a vörös sugarak kivételével, a többit elnyeli. Minél vastagabb rétegen halad át a fény, annál nagyobb az erősségének csökkenése, s pedig a F. mértani haladványban nő, ha a vastagság számtani haladványban nagyobbodik. Azaz, ha bizonyos helyen a fény intenzitása i0, akkor x vastagságu rétegen áthaladva a fény intenzitásai már csak i = i0 e-kx, hol k, az abszorpciós együttható, egy bizonyos testre és fénynemre nézve állandó érték.
Hogy valamely test minő sugarakat mily mértékben nyel el, az függ a test minőségétől, sürüségétől s nevezetes összefüggésben áll azzal, hogy az illető test miféle sugarakat mily erősségben képes kisugározni, azaz az emissziójával. Ha valamely test által kisugárzott fény intenzitását emisszióképességnek, a test által a ráeső fényből abszorbeált fény erősségét a ráeső fény erősségéhez való viszonyát pedig abszorpcióképességnek, akkor az említett összefüggés ugy fejezhető ki, hogy ugyanazon hullámhosszu sugarakra s ugyanazon hőmérsékletnél az emisszióképesség viszonya az abszorpcióképességhez minden testre nézve ugyanazon állandó érték. Ezen rendkivül fontos tétel Kirchhofftól származik (1859). Ha tehát E1, E2, E3...A1, A2, A3... különböző testeknek emisszióképessége, ill. abszorpcióképessége ugyanazon fénynemre vonatkozólag, akkor Kirchhoff-tétele ugy fejezhető ki, hogy ugyanazon hőmérsékletnél
Az E/A viszony a hőmérsékletnek és hullámhossznak folytonos függvénye; alacsony hőmérsékletnél az emisszió zérus; a testeket melegítve előbb vörös fényt bocsátanak ki, vörösen izzanak, s pedig a kisérletek azt látszanak mutatni, hogy valamennyi test ugyanazon hőmérsékletnél 525° C.-nál kezd vörös fényt sugározni (Draper-féle törvény). A testeket tovább melegítve fokozatosan nagyobb törékenységü sugarakat is bocsátanak ki.
Igen fontos végre Kirchhoff tételének következménye a gázokra vonatkozólag. A gázok által izzó állapotban kibocsátott fény ugyanis csak bizonyos hullámhosszu sugarakból áll, ugy hogy szinképük csak egyes vonalakra v. sávokra szorítkozik; a gázok emisszióképessége tehát a hullámhoszszal nem változik folytonosan; az E/A azonban a hullámhossznak folytonos függvénye; ahol tehát E nem folytonos, ott A sem az; ahol E nagy, ott A is az, vagyis a gázok a rajtok áthaladó fényből éppen azon sugarakat nyelik el, melyek az előbb említett fényes vonalaknak felelnek meg. Ha tehát valamely fehéren izzó test fénye valamely gázon halad át, akkor a fehéren izzó test különben folytonos szinképében sötét vonalak lépnek fel, ugyanott, ahol a gáz szinképében a fényes vonalak mutatkoznak. A nátrium szinképe p. fényes sárga vonalból áll; a nátriumgázon áthaladó fény szinképében tehát ugyanott sötét vonal fog fellépni (D vonal). Bővebbet l. Szinképelemzés.
