Gangesz
Gangesz (Ganga), K.-India nagy, a hinduknak szentelt folyója. Forrásai a Himalaja Ny-i részében vannak. Három forrásfolyóból keletkezik: a Bagiratiból, a Dsanaviból és az Alaknandából. A Bagirati, amelyet a hinduk a főágnak tartanak, a Szt. Patrick (6930 m.), a Szt. Georges (6886 m.) és a Pyramide (6500 m.) hatalmas hegycsúcsok közt fekvő glecser Ny-i végéből, az é. sz. 30° 54´ és a fekvő glecser Ny-i végéből, az é. sz. 30° 54´ és a párisi k. h. 76° 47´ alatt, 4200 m. magasban ered, ÉNy-nak folyik, Bairagatnál fölveszi a Kidarmath É-i oldaláról, az é. sz. 30° 55´ alatt eredő és nálánál hosszabb és vizben is bővebb Dsanavit, Szukinál a Kidarnathon áttör, DNy-nak és azután csakhamar DK-nek kanyarodik, fölveszi a Dsalkart és a Bilangot, 593 m. magasban Deoprajagnál pedig a Kidarnath és Niti D-i lejtőjén fakadó és vizben gazdagabb Alaknandát. Utját innen tul G. néven folytatja; számos kanyarulatban áttör a Dehra-Dunon, fölveszi a Niart és Szusvát, és végre Hardvarnál, a hires hindu bucsujáróhelynél leér a sikságra. Hardvarnál jobb oldalról ágazik ki a G.-csatorna, amely átszeli a Doabot, 18 250 km2 terület öntözésére szolgál és Kanpurnál ujra egyesül a főfolyóval. A G. Hardvartól kezdve meglassítja folyását. Farakabadnál fölveszi balról a Ramgangát és valamivel lejebb a kali Nadit, Allahabadnál (jobbról) a hatalmas Dsummát, amelynek tiszta vize a G. zöld hullámaiban, nagy tömege dacára csakhamar elvész. K-i folyásában a G. mindkét oldaláról még számos nagy folyóval bővül, ilyenek: a Gumti, a Karamanasszát, a hinduk Styxét, a Gográt, a Szont, a Gandakot, a Csota-Gandakot, a Kamlait és Panart. Ez utóbbinak fölvétele után, miután Mongir és Radsmahal hegyeit megkerülte, a kanyargós és számtalan szigettel teleszórt nagy folyó hirtelen D-nek kanyarodik, Radsmahaltól 65 km.-nyire megkezdi alkotni deltáját, amely a földünkön a legnagyobb. A legfelső ág, amelyet K-felé kibocsát, a Dsellingi, ezt követi csakhamar a Bagirati, amelyek 200 km.-nyi távolságban Naddianál Hugli néven ujra egyesülnek és igy szakadnak a tengerbe, mig a főfolyó Padma néven DK-felé tovább folytatja az utját. Ekkor is még számos mellékfolyót vesz föl, mint a Kankait, a Mahanadit, a Parnababit, Atrit, Tisztát stb. Pabna alatt, Goalandánál a G. egyesül a Dsennai vagyis Dsamunával, az alsó Brahmaputra egyik főágával. Innen tul a G. és Brahmaputra számos ága ugy összefonódik, hogy egymástól alig különböztethető meg. A szokás azonban a G. folytatásának azon főágát tekinti, amely a nagy, Dekhan-Sahbazpur nevü szigettől Ny-ra torkollik a Bengáliai-öbölbe. A G. deltája, amelyet a tenger mellett fekvő részében Szanderbandnak hivnak, azon iszapból képződött, amelyet e nagy folyó a Himalájából és a Hindosztani alföldről hoz le magával, keresztül-kasul van szelve a különböző folyamágaktól és csatornáktól; ezek minduntalan megváltoztatják medröket és ezen változásoknak már nem egy virágzó város köszönheti teljes rombadőlését. E deltában a viz és szárazföld örökös küzdelemben vannak egymással; itt van az ázsiai kolerának is a hazája. A G. folyó hossza egyenes vonalban mintegy 2000, kanyarodásait is beleszámítva több mint 3000 km. Rendes áradásai április vége felé vagy május elején kezdődnek; juliusban érik el a legnagyobb magasságukat; a viz állás ekkor már 10 m.-rel magasabb a rendesnél, deltájában pedig 150 km. szélessé lesz. Augusztustól novemberik tart az apadás. Vizkörnyéke: 932 000 km2. A G. medencéje a hindu nemzet igazi bölcsője, kulturájának gócpontja; itt, az igazi Ariavartaban (az ariák földjén) érte el legnagyobb hatalmát; az annak emlékeit hirdető városok, Delhi, Agra, Kanpur, Allahabad, Benaresz stb. szintén itt épültek. Vizét a hinduk máig is szentnek tartják, amely az összes bünöket lemossa s annak, aki belőle halála előtt iszik v. akinek hamvai beléje jutnak, az örök boldogságot biztosítja. Ezért vizével kereskedést üznek; aki teheti, partjaihoz jő meghalni, ezért járnak hozzája ezrével bucsujáratban és ezért szokták volt a hinduk halottaikat beléje dobni. A britek ez utóbbi szokást szigoruan eltiltották, de azért most is nagy azoknak száma, akik hült tetemeiket a G. partjain égettetik el és hamvaikat annak vizébe szóratják. A hindu hagyomány szerint a G. Siva fején fakadt és Bagiratha király bünbánókérelmei folytán az égen, földön és alvilágon átfolyt. A hinduk fiatal nő alakjában ábrázolják, aki egyik kezében lotosz-virágot tart.
