Genfi szerződés.
Genfi szerződés. 1864. évi aug. 22. Genfben kötött nemzetközi szerződés a háboruban megsebesültek sorsának javítása tárgyában; ehhez hárul az 1868. évi okt. 20-ki pótszerződés, mely nehány kiegészítő intézkedéseket tartalmaz, mely nehány kiegészítő intézkedéseket tartalmaz, s a szerződést a tengeri háborura is kiterjeszti. Már 1759. Franciaország és Poroszország között szerződés jött létre, melynek értelmében a megsebesült katonák ápolása kölcsönös kötelesség, s a kórházak elismert menhelyeknek tekintendők. A szerződésben foglalt nemes eszmék azonban általános hódítást még nem tettek. Dunant genfi orvos, aki a souvenir de Solferino cimü röpiratában nyert benyomásait megrendítő szinekkel ecsetelte, és Moynier a genfi közhasznu társaság elnöke felvették az eszmét, hogy a betegszállító kocsik (ambulance-ok) semlegesítendők. Egyletek keletkeztek a megsebesült katonák ápolására és segélyezésére. A kormányoknál az eszme érdekében tett lépéseknek következménye volt a Dufour tábornok elnöklete alatt Genfben tartott nemzetközi gyülés, melyen számos állam küldöttei résztvettek. Igy keletkezett a G., melyhez azonnal hozzájárultak Baden, Belgium, Dánia, Franciaország, Anglia, Hessen-Darmstadt, Olaszország, Németalföld, Portugália, Poroszország, Szászország, Svédhon, Norvégia, Svájc, Spanyolország, Würtemberg és az amerikai Egyesült-Államok. Ausztria csak az 1866. évi német háboru után; Oroszország 1867. járultak hozzá. A szerződés intézkedései kiterjednek: 1. az ápolás tárgyaira (sebesültek és betegek); 2. az ápolás alanyaira (orvosok és segédszemélyzet); 3. az ápolás eszközeire (kórházak, anyagkészletek). Főbb elvei: A betegszállító kocsik s a katonai kórházak semlegesek mindaddig, mig ott betegek v. sebesültek elhelyezvék. katonai hatalom által történt megszállás esetében a semlegesség megszünik. Az összes személyzet s a tábori lelkészek mindaddig, mig a betegápolás körüli teendőit teljesítik, a semlegesség jótéteményében részesülnek, a területnek az ellenség által történt megszállása v. elfoglalása esetében müködésüket folytathatják, v. hadseregükhöz visszavonulhatnak. A hadviselő felek intézkedni tartoznak, hogy az ellenség hatalmába esett semleges személyeknek fizetésük teljes élvezete biztosíttassék. Az anyagkészletre nézve különbség teendő a katonai kórházak és az ugynevezett ambulanceok (tábori kórodák, betegszállító kocsik) között. Ez utóbbiak anyagkészletöket megtartják. Az elfoglalt katonai kórházak anyagkészlete ellenben a hadi törvények alá esik, s a kórházhoz tartozó és visszavonuló személyzet csak a magántulajdonát képező dolgokat viheti el. A lakosok, kik sebesültek segélyére sietnek, semlegességet élveznek. A házba felvett s ott ápolt sebesült a háznak védelmeül szolgál. Aki sebesülteket ápolás végett házához fogad, a katonai beszállásoktól s esetleges hadi sarcoktól lehetőleg megkimélendő. A beteg és a sebesült katonákat tekintet nélkül arra, mely néphez tartoznak, felvenni és ápolni kell. Ha a körülmények megengedik, a hadvezér jogosítva van a csatában megsebesülteket az ellenség előőrseinek azonnal kiszolgáltatni. Az ellenség hatalmába esett sebesültek meggyógyulásuk után ha szolgálatképtelenek, feltétlenül visszaküldendők hazájukba, szolgálatképesek ellenben csak az alatt a feltétel alatt, hogy a háboru további tartama alatt fegyvert nem foglalnak. Ez az utóbbi intézkedés a gyakorlatban kivihetetlennek bizonyult, s a francia-német háboruban egyik fél sem alkalmazta. A kórházakon s más egészségügyi intézeteken a nemzeti mellett, az egészségügyi lobogó alkalmazandó. A semleges személyzet karkötőt visel. A lobogón s a karkötőn a jelvény veres kereszt fehér alapon. A nemzetközi hadijog tárgyában Brüsszelben 1874. tartott nemzetközi kongresszus a G.-sel is foglalkozott. Oroszország 7 pontban foglalt oly indítványokat tett, melyek az érvényes jogot lényegesen módosították volna. A kongresszus azonban a módosításokat el nem fogadta s a G.-t további érvényében fentartotta. V. ö. Gurlt, Der internationale Schutz der im Felde verwundeten u. erkrankten Krieger (Berlin 1869); Palasiano, La neutralita dei feriti in tempo di guerra (Nápoly 18619; Moynier, Étude sur la convention de Geneve (Páris 1870).
