Germán mitologia,
Germán mitologia, egyrészt a germán népnek az emberi élet bizonyos jelenségeiről és a természet tüneményeiről alkotott vallásos és költői felfogása, vagyis mitoszainak összessége, másrészt az ezen mitoszokkal foglalkozó tudomány. G. (az első értelemben véve) magában foglalja a régi germánoknak a különféle szellemekről való hitét, szól a kisértetekről, lidércekről, valkyrjákról, fylgjákról, nornákról és boszorkányokról; továbbá az elfekről, törpékről és koboldokról, a démonokról és óriásokról. Mintegy a magasabbrendü szellemek körét teszik ezután az istenségek (l. Ázok). Ide tartozik végül a germánoknak a világ teremtéséről való vallásos felfogása (kosmogonia) és a halál utáni életről való képzetek összege is. A G.-nak mint mitosz-tudománynak forrásai a leleteken és feliratokon kivül a költői és prózai irodalom legrégibb emlékei. A német irodalom meglehetős szegény ilyenekben (merseburgi ráolvasások, l. o.), annál gazdagabb a skandináv irodalom. Bő mitologiai anyagot szolgáltatnak egyrészt a régi költők, a skaldok költeményei (az u. n. Edda-dalok, l. o.), másrészt prózai források, a sagák (l. o.). Tekintetbe veendők a római iróknak a germánok istentiszteletéről és vallásáról való feljegyzései is. A régi germán mitikus felfogás nyomait a kereszténység sem törülhette el egészen s igy a későbbi költői emlékek, mondák, főkép pedig a legujabb időkig élő népies hagyományok, babonák, szokások stb. is (kellő óvatossággal) fölhasználhatók.
A G.-nak, mint tudománynak tulajdonképeni megalapítója Grimm Jakab (l. o.) Deutsche Mythologie (1835) c. munkájával. Ő és követői (Wolf János Vilmos, Simrock Károly stb.) a germán vallásrendszer fölépítésénél főkép a skandináv emlékek (Snorra Edda) rendszerét tartották szem előtt. Grimm után mindinkább kitünt, hogy e felfogás nem helyes, hogy az istenek ama rendszere éppen nem volt közös a különféle germán törzseknél; mindinkább hangoztatták azt a véleményt, hogy legföljebb a mennyei isten (Tiwaz) vehető közös ős-germán istenségnek, s ennek jelzőiből váltak azután külön-külön istenségek az egyes germán törzseknél. E mellett mind fontosabbnak kezdték hirdetni az «alsóbbrendü» mitologia tanulmányozását. igy főkép a jelenkori néphagyományokból indul ki Schwartz V., mig sógora Kuhn Adalbert az összehasonlító mitologiának lett egyik megalapítója. Ez összehasonlító iránynak másik nevezetes képviselője Müller Miksa, aki a mitoszokat nyelvi metaforákból keletkeztette. Ismét más irányban művelte a G.-t Mannhardt Vilmos, főleg Tylor befolyása alatt. ő tévesnek tartja a összehasonlító mitologia irányát; a démonok kultuszát veszi kutatásai alapjául; e démonok közül elsőnek keletkezett szerinti a vegetáció démona, amelynek létére az ősember a növény növekedésének megfigyelésekor következett. Mannhardt követői közül legkiválóbb és legönállóbb Meyer Elard Hugó, aki a mitikus felfogás kezdetét a lélek továbbéletéről való hitben keresi, ebből fejlődött a levegő démonainak hite; később a csillagzatok hatottak kiválóan a képzeletre. A G. ujabb művelői között ismét más uton halad Laistner Lajos, aki minden mondát és mitoszt a maga hazájában keres fel és az ott mutatkozó természeti tüneményekből magyaráz ki. A G. ifjabb művelői közül említést érdemelnek még Mogk Ede és Kauffmann Frigyes. L. még Német mitologia és Skandináv mitologia.
