Halméreg.
Halméreg. Már régen ismeretes, hogy némely fajtája a halaknak, mérges voltánál fogva, eledelnek nem alkalmas, s ezt a régi orvosok közül már Hippokrates és Galenos is tudták; Nagy Sándor is hadjáratai közben megtiltotta katonáinak, hogy halat egyenek. Némely halnak (igy az Északi-tengerekben élő Trachinus draco L.-nek és a Közép-tengeri Serranus Scribának) uszói tövében mérges mirigyek vannak: mérgesek továbbá a Trachinus vipera L., a Pagrus aurantiacus L., a Platurus Lineatus Bl., a Stomias boa mérges harapásáról hirhedt. Igen ismertek továbbá a japáni tengerekben élő mérges Tetrodon (Fugu)- fajták (mintegy tizenkettő), melyeknél a petefészekben és a herékben foglaltatik a méreg. E méreg élvezete után fejfájás, hányás (esetleg vérhányás), majd görcsök és végre általános bénulás közt halál következhetik, miből ugy látszik, hogy a méregnek egyrészt a bélutakat ingerlő, másrészt pedig az idegrendszert bénító (curara-szerü) hatása van. Télen át, mikor apetefészkek satnyábbak, a halak kevésbé veszedelmesek. Némely halak (p. a Cupea thrissa és venenosa) husa az által lesz mérgezővé, hogy azok mérges korállokkal, hullarészekkel stb. táplálkoznak; igy Nyugat-Indiának bizonyos korálltelepein élősködő halak mind mérgesek. A halkonzervek által okozott mérgezések kétségtelenül a rossz csomagolás folytán beállt rothadásnak következményei, valószinüleg ptomatropinnak és sepsin-forma bázosiknak hatása folytán. Ilyenféle (baktériumos) eredetü lehet az a koleraszerü baj is, mely Németországban olykor a Barbus fluviatilis Cuv. ikráinak evése után, különösen ívás idején nem egyszer észlelhető. V. ö. Heyduck, Vergift. durch Seevögel u. Seefische (1840); Savtschenko, Atlas des poissons véneux stb. (Pétervár 1886); Springfeld, Üb. gift. Wirkung des Blutserums des gemeinen Flussaales (Greifswald 1889).
