Hangtan.
Hangtan. A természettudománynak az az ága, mely a hang fizikai keletkezésének az elméletével foglalkozik (l. Hang). Amit a hangtanból minden művelt zenésznek tudni kell, az csak a művészet gyakorlati részére vonatkozhatik. Ilyen tudnivaló a H.-ból az, hogy mi okozza a konzonáns és disszonáns hangközök, s harmoniák közti ellentétességet. Mi a hangkeletkezésnek fizikai oka? Ismernie kell a temperált hangolás elméletét, mely nélkül gyakorlati használatra szolgáló hangszer - a mi zenerendszerünk szerint - nem képzelhető. Továbbá tájékozva kell lennie a zeneelőadásokra szánt helyiségek építkezési viszonyairól, valamint a különböző hangszerek szerkezeti kellékeiről. Minderre nézve legkimerítőbb tájékoztatást és alapos utmutatást nyujt Helmholtz német természettudós epokális munkája az emberi öt érzékről, melynek a halló érzékre vonatkozó része mindenre részletesen kiterjed, ami a zenei hangok s zenerendszerek fizikai magyarázata s megértésére is vonatkozik.
H. a nyelvtudományban a. m. fonetika (hangfiziologia) vagyis a nyelvbeli hangok képzéséről és akusztikai hatásairól szóló tan (l. Hangok). A régi görög grammatikusok a H.-ra kevesebb gondot fordítottak, mint a szó- és mondattanra, s a hangoknak csak legfelötlőbb tulajdonságait állapították meg. ellenben a régi indiai nyelvtanosok bámulatos pontossággal elemezték a szanszkrit nyelv hangjait s hangváltozásait. Európában csak a legujabb korban fogtak a H.-nak valóbantudományos műveléséhez, részben a szaszkrit nyelvtani irodalomtól ösztönözve.
