Juno
Juno (gör. Hera, l. a mellékelt képet), eredetileg holdistenség, s mint ilyennek főkép a házasságra vonatkozó őrködése abból a hatásból magyarázható, melyet a hold régi felfogás szerint a nőknek nemi életére gyakorol.
JUNO SOSPITAL
(A Vatinkánban Lévő szobormű).
)
Ez az alapvonás lép előtérbe J. tulajdonságai között különösen argoszi kultuszában. Innen van, hogy J. a házasság védője (azért jelzői: zügia, teleia, gamélia), a törvényes házasságok oltalmazója; innen, hogy ünnepei állandóan ujholdra esnek, még pedig Argoszban a tavaszi ujholdra, Athénben pedig Gamelion hónapra (jan.-febr.), vagyis a menyegzők havára, amikor t. i. a rege szerint neki is a lakodalma volt Zeusszal. Maga a szülés védőasszonya, Eileithyia is az ő leánya. Különben ő az istenek királynéja, a legfőbb istennek neje és huga. Férje iránt féltékeny istennő, azért örökös perpatvar van köztük, s a nőket engesztelhetetlenül gyülöli és üldözi, akikkel férjének viszonya volt (Io stb.), sőt férjének természetes gyermekeire is kiterjeszti haragját (Herakles). Kiállhatatlanságában annyira megy, hogy férje egyszer megkötözi. A trójai háboruban a trójaiak ellen küzdött Parisnak ismeretes itélete miatt. Argosz, Mikene, Spárta, Korintus, Olympia (itt volt Heraion nevü temploma) és Szamosz voltak tiszteletének főbb helyei. Homeros és a későbbi irók tehénszemünek (boópis) nevezték szép nagy szeméről s a művészek is mindig nagy szemünek, büszke tekintetünek ábrázolták habkarokkal, dus fürtökkel. Leghiresebb volt az Argosz és Mikene között épült Hera-templomban levő szobra, melyet Polykleitos (Kr. e. 420.) készített aranyból és elefántcsontból s amelyek következő volt az alakja: ruhásan trónon ül, fején koszoru s ezen domboru műben a Horák és Kariszok voltak láthatók, jobbjában gránátalma (a termékenység szimboluma), baljában királyi pálca s rajta kakukmadár (a tavasz hirdetője; egyébként szent madara volt a páva is). Hasonló az említett ábrázolathoz a Villa Ludovisi mellszobra, amely tán a Kr. e. IV: sz. közepén készült. Egyéb szobrai még: Hera Farnese (fej) Nápolyban, és a Hera Barberini álló szobor pálcával és áldozó csészével a Vatikánban. Végül megjegyezzük, hogy sokan nem látnak lényében egyebet, mint Zeus hatalmának reá, mint nőre való átvitelét s a természet áldásainak forrását. V. ö. Roscher, Ausführliches Lexikon der Mythologie (Lipcse 1893).
