Kar
Kar (gör. choros), a görög tragédiában és régebbi komédiában bizonyos számu szinész, kik a cselekvényt mint nézők érdeklődéssel kisérték és a cselekvényben beálló nyugvópontokat énekkel és tánccal kitöltötték. Dionysos (l. o.) ünnepénél eredetileg a kar volt a főszereplő, de mikor elébb monologokat, majd dialogokat ékeltek közéje, lassankint kialakult a dráma (l. o.), melyben immár a kar a másodrangu valami. Tagjainak száma a tragédiában 12 (Sophokles óta 15), a komédiában 24. Személyesítői férfiak, aggastyánok, asszonyok, sőt szüzek is, akik higgadt, szenvedély nélkül való itéletet mondanak a szinpadon folyó cselekvényről, anélkül, hogy részük volna benne. Ahol a cselekvény bizonyos nyugvóponthoz ért (a felvonásközökben), nagyobb lirai részleteket énekelt (kardalok) vagy recitált, még pedig v. az összes kardalosok részvételével, vagy ugy, hogy csak a kar egyik része, v. a kardalosok egyes csoportjai énekelték. Ezen kardalokra, melyeknek előadása tánccal és taglejtésekkel volt összekötve, a drámairók nagy súlyt fektettek s mindvégig gondosan dolgoztak rajta. Ahol a kar nem énekelt, hanem recitált, a karvezetők feje (korifeus) beszélt helyette, néha a félkarok vezetői (prosztátok). Helye a karnak az orchestra volt, kivételesen maga a szinpad is. A kar legelső felléptét (közönségesen a nézők jobb oldalán) paradosz-nak nevezték, a darab közben való távozás volt a metasztazis, a második fellépés epiparodosz, a végleges távozás afodosz. A kar nem maradt mindvégig az orchestrának ugyanazon helyén, hanem helyet változtatott, sőt táncolt is. A kart az archontól kérte a költő; ha az engedély megvolt, egy módos polgár (korégosz) látta el a kart saját költségén (l. Korégia). A komédia karának Kr. e. 403 és 389 között magva szakadt. Ezentul a kar szerepe egyetlen személynek jutott. A kardalosok (koreuták), az államtól kaptak fizetést és vizsgálat alapján alkalmazták őket, első sorban a benszülöttek javára. A győztes korégoszok külön emlékeket emeltek (l. Koregon emlékek). Az újkori dráma nem ismeri a kart, és ennek reflexiós szerepét egy személyre, rendesen a főcselekvő egyik barátjára ruházta át. Schiller és Platen megkisérlették az ókori karok fölelevenítését, de maradandó siker nélkül. Kar a templomépítészetben az énekesek számára készített hely. L. még Templom, Énekmű és Zenekar.
