Képzőműtét

Full text search

Képzőműtét v. képlőműtét (plasztikai műtét), azon sebészeti operáció, melylyel a legkülönbözőbb bántalmak által okozott anyaghiányokat, a hegképződés folytán v. a fejlődés zavaraiból előálló eltorzításokat javítjuk, illetve pótoljuk az által, hogy bőrlebenyeket ültetünk át egyik helyről a másikra. A K.-ek különböző nevet kapnak azon cél szerint, melyért végeztetnek. Az orrhiány pótlása rinoplasztika, a szemhéjaké blefaroplasztika, az arcé meloplasztika, az ajkaké keiloplasztika, a kemény szájpadé uranoplasztoka, a mellkas hasonló műtéte torakoplasztika, a hugycsőé uretroplasztika, a berepedve volt gáté perineoplasztika stb. Bár ezen operációk már régóta ismeretesek voltak és már Celsusnál felemlítve találhatók, mégis az utolsó 40-50 év óta végeztetnek nagyobb kiterjedésben a sebészek által, kiknek főleg Dieffenbach, Graefe, Chelius, Ammon, Fricke, Rust, Zeiss műtétei szolgáltak útmutatásokul. Később ezen műtétek kifejlesztése körül Velpeau, Dupuytren, Lisfranc, hazánkban Balassa, Kovács József szereztek érdemeket s most minden sebész foglalkozik azokkal több-kevesebb sikerrel. Egy különös módját a K.-nak ajánlotta Langenbeck, ki a bőrrel együtt a csonthártyát is átültette (oszteoplasztika) s ezzel útmutatást adott más műtétmódokra is, melyeket legújabbn Wagner, König a koponyaboltozat lékeinek befedésére kigondoltak. Ezen műtéteknél alapföltételül az szükséges, hogy a befödésre rendelt hiány szélei felsebesíttessenek, hogy a beültetendő bőrrészlet (lebeny) odanőhessen, továbbá hogy a befödésre használt bőrrészlet táplálásától (vérkeringésétől) meg ne fosztassék addig, mig új helyére oda nem nőtt s innen kap új táplálékot, új vért. Ezért leginkább a szomszédság bőrét használjuk fel a K.-nél. A most használatban levő K.-ek mind bizonyos tipus szerint végeztetnek, melyeket következőképen leget egybeállítani: I. A szomszédság bőrének felhasználásával: a) egyszerü eltolással v. odavonással (Celsus módja); b) odavonással, előzetes felszabadítás után, fordítással v. a nélkül (Dieffenbach módja); c) odavonással, hídszerü lebenynyel (Kovács módja). II. Távolabb eső bőrrészlet felhasználásával egynyelü lebeny (indus mód) ugyanazon testrészről, p. orrképzés homlokról, ajakképzés a nyak bőréből. III. Más testrész bőrének felhasználásával: a) felszabadított és kocsányon függve hagyott lebenyek átültetése s odanövés után történő felszabadítása, p. orrképzés felszabadított lebenynek azonnal történő átültetése (német mód). IV. Egészen szabad lebenyek átültetése idegen testről, főleg a hámosodás elérése végett (transplantatio). Ezen alaptipusok az egyes esetek egészen sajátos részletes viszonyai szerint számos individualis módosításokat szenvednek ezen kereten belül s éppen abban áll a sebész leleményessége, ügyessége és tapasztalata, hogy a kellő módot az adott esetben eltalálja. A K. tehát nem sablonszerü operáció s csak hosszas gyakorlat és tanulmány leleményességgel együtt képesítik a sebészt ezek sikeres végzésére.
 

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi