Kőszegiek,

Full text search

Kőszegiek, igy nevezhetők az 1274. a fövenyi csatában elesett Henrik tótországi bán ivadékai mindaddig, mig állandó családneveket (Herczeg, Kakas, Rohonczi, Tamássy) nem vettek föl. Németujváriak-nak nevezik ugyan őket történetiróink, mert ősük a mai Németújvárt, mikor ezt még Küszinnek hivták, monostort épített. E réven azonban csak a Küszini vagy, mint mások irják, Güssingi név illetné meg őket, nem Németújvári, mert biztos, hogy Németújvárt nem ők építették és jogosan nem is birták. Ellenben a vasvármegyei Kőszeg várost ők alapították, kiváltságokkal ők ruházták fel, történetük mindig e körül forog, ugy hogy nagyobb joggal senki sem viselheti a Kőszegi nevet, mint ők. A XIV. sz.-ban éltek közülök: András, Ivánnak Gergely nevü fiától származó unokája, 1314. zalavármegyei főispán volt. 1320. föllázadt a király ellen, de bár több osztrák lovag jött segítségére, Kőszeg mellett leverték a királyi csapatok s Kőszeget elvesztette. II. János, ragadványnéven Farkas, Ivánnak fia. Ő meg 1326 körül lázadt fel I. Károly király ellen, de szintén szerencsétlenül, mert a kőszegi két várat, Sárvárt és Németújvárt elvesztette, illetőleg Németújvárt a békeszerződés szerint visszaadta. Kőszeg ekkor végleg a király kezén maradt. II. Miklós, az említett András testvére, Róbert Károly hive lett 1308. 1311-13-ig tárnokmester volt, 1314. e hivatalában unokabátyja, Herczeg János (III. Henrik fia) váltotta föl. V. ö. Századok 1895. 141-48.; Hazai okm. 124, 151, 147; Anjoukori okm., II. 344 fejez., Cod. Dip. VIII/3. 279.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi