Kuliffay,
Kuliffay, 1. Ede, költő és hirlapiró, szül. Mácsán 1839., megh. Budapesten 1881 ápr. 7. Az irodalomban 1860. lépett föl egy kötet szerelmi dallal: Fehér rózsák, emlékül egy piros rózsának. Költeményfüzér (Pest). Csinos verseiben csöndes panasz szólt nagy szenvedélyek nélkül. Marandandóbb hatást nem tettek, s K. az Idők Tanuja mellett hirlapiróskodott. Egy időben Vahot Imre Napkeletének volt segédszerkesztője, s több szépridalmi vállalatnál dolgozott. Vallásos költeményeket is adott ki, Szentelt koszoru, költeményfüzér (kiadta Garay Alajos, Pest 1862). Fordított számos szindarabot; Budapesten cimü átdolgozott darabja sokáig műsoron maradt. Népszerü történelmi műveket is irt a Kis Nemzeti Muzeum számára: Magyarország története (2 köt. 1871); Erdély története (1875); A szabadság hősei és vértanui (1872). Később a nemzeti szinház másodtitkára volt. Neje Beniczky Irma irónő (l. o.) volt.
2. K. Izabella, zongoraművésznő, az előbbinek leánya, szül. Budapesten 1863 dec. 28. A zeneakadémián Erkel Gyula (zongora) és id. Ábrányi Kornél (zeneszerzéstan) kedvelt tanítványa, később József főherceg leányainak zenetanárnője volt. 1890 óta a magyar zeneiskola tanára. Zeneszerzeményei: A pásztorfiu, Egy sír, Csillagtalan, Süvölt a szél, Mit kérdezed, Kiöntött a, Árvalányhaj, magyar és műdalok; Cimbalomiskola (I-II. rész). Az irodalom terén is működik, számos eredeti és fordított dalszöveget, elbeszélést és költeményt irt.
3. K. Zsigmond, ref. lelkész, szül. Verőcén (Nógrád) 1796., megh. Kunhegyesen 1868 febr. 7-én. Előbb Losoncon, 1813-tól Debrecenben tanult, hol elvégezvén a teologiát, 1817-18. pulicus praeceptor volt. Ekkor Mezőturra ment akadémikus rektornak, honnan, miután egy darabit Késmárkon és Bécsben időzött, 1823. Tisza-Igarra jutott, mint helyettes lelkész. A következő évben kunhegyesi lelkész lett s itt működött haláláig. A nyelvészet, költészet és egyházi irodalom terén egyiránt buzgó munkásságot fejtett ki s mindenik irányban több műve jelent meg nyomtatásban: Egyházi beszédei (3. köt., Kecskemét 1852, 1853 és 1870); Belfegor és Honestu vagy a páros élet nyilvános titkai (fordítás versekben, u. o. 1875); A nyelvek eredete (Pest 1866); Az emberről (Pope után ford., Kecskemét 1867). Számos kisebb-nagyobb dolgozatát közölték a Fördős szerkesztette egyházi folyóiratok. Kéziratban is sok érdekes munkája maradt, igy a magyar nyelv szótára, Széchenyi Blick-jének és Volney Les ruine-jének fordítása stb.
